language

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4819]  Oldalak:   <<  <  456 457 458 459 460 461 462 463 464 465   >  >>

Toller anyósjelöltjének cége őrzi Pécs három intézményét

Anyósjelöltjével, Farkas Lászlónéval őrizteti a város polgármestere, a szocialista párti Toller László (49) az önkormányzati hivatal három intézményét. Körömi Attila, a Fidesz frakcióvezetője kijelentette: "Nyilván ez a megbízás tudja gazdagítani a családi kasszát"

Borogyin cáfolja, hogy kenőpénzeket fogadott volna el

A Kreml vagyonkezelője hamisítványnak nevezte azokat a dokumentumokat, amelyek azt bizonyítanák, hogy kenőpénzeket fogadott el orosz állami megrendelések fejében. Pavel Borogyin ügyvédei tanulmányozzák a korrupciós botrányt kirobbantó olasz lap, a Corriere della Sera cikkeit, és nagy összegű kártérítést követelve pert indítanak ellene hitelrontás címén.

Megkezdődött a per a Savaria laktanya volt parancsnoka ellen

Nagy vagyoni hátrányt okozó, hűtlen kezelés bűntettével, 46 rendbeli elöljárói hatalommal való visszaéléssel, valamint parancsnoki intézkedés elmulasztásának vétségével vádolja a Győri Katonai Ügyészség Náday Gyula alezredest, a Dunántúli Kiképzőközpont volt parancsnokhelyettesét, a szombathelyi Savaria laktanya volt parancsnokát.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nyilvánosságra hozta a Postabankról készült jelentését

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kedden nyilvánosságra hozott jelentésében megalapozottnak tartja a Postabank korábbi menedzsmentje esetében a büntetőjogi feljelentés megtételét, az igazgatóságnál és a felügyelő bizottságnál pedig a felelősség megállapítását, ezért velük szemben kártérítési igény érvényesítését javasolja.
Találatok: [4819]  Oldalak:   <<  <  456 457 458 459 460 461 462 463 464 465   >  >>