Helyek: |
|
Lapok: |
Az adóparadicsomok és adósivatagok
Az adósivatag országokban az adórendszer oly átláthatatlan, hogy az adóteher elsődlegesen a kisemberekre nehezedik, miközben mindenki hasznot húz, aki adótanácsadóval navigálni tud a paragrafusok dzsungelében - nyilatkozta Alois von Liechtenstein.
Négy évet kapott Timosenko belügyminisztere
A volt belügyminisztert azzal vádolják, hogy ingyen lakáshoz juttatta a sofőrjét és pénzügyi szabálytalanságokat követett el a Nemzeti Rendőrségi Nap ünnepségei kapcsán. A politikus mindent tagadott.
Elévült a vád Berlusconi ellen
Elévültnek találta szombaton a milánói bíróság a Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő ellen felhozott vádat, amely szerint megvesztegette két ellene zajló perben volt ügyvédjét.
Vádat emeltek Dubrovnik polgármestere ellen
Andro Vlahusic 2010 áprilisában törvénytelenül utalt ki 2 millió kunát Pero Vican független tanácsnok cégének - jelentette ki a horvát korrupcióellenes hivatal.
Jár-e évi 200 ezer euró a távozó német államfőnek?
A vonatkozó jogszabály szerint a visszavonult államfők élethosszig tiszteletdíjban részesülnek, amelynek összege megfelel az elnök bérének, és ez akkor is jár, ha a szövetségi elnök a megbízatás lejárta előtt, egészségügyi vagy politikai okból távozik hivatalából.
Ítélet születhet nyárra Berlusconi vesztegetési ügyében
A vád szerint David Mills brit ügyvéd 600 ezer dollárért 1996-ban hamis tanúvallomást tett két olaszországi perben, amelyekben Berlusconit korrupcióval vádolták.
Hivatali titok megsértése miatt perlik Berlusconit
Egy 2005-ös ügyészi vizsgálat során lehallgatott telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozatalával vádolják Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt.
Korrupció miat csukhatják le a volt román miniszterelnököt
Az ügyészek szerint Nastase funkcióját felhasználva rávette a Bákó (Bacau) megyei építkezési felügyeletet, hogy szervezzen szakmai tanácskozást építkezési cégek számára. A szervezők részvételi díjat gyűjtöttek, amelyet a politikus kampányának finanszírozására fordítottak.
Putyin elismeri, hogy a 90-es évek privatizációja nem volt tisztességes
Az orosz miniszterelnök szerint a gazdaság fejlődésének legfőbb gátja a rendszerszerű korrupció, valamint az átláthatóság és elszámoltathatóság hiánya az állami szervek esetében, a vám- és adóhatóságot, az igazságszolgáltatás és a bűnüldözést is beleértve.
Ügyvéd: Timosenko még hónapokig börtönben marad
A hivatali hatalommal való visszaélés vádjával első fokon hétévi börtönre ítélt Julija Timosenko, ügyvédje véleménye szerint várhatóan hosszú hónapokig börtönben marad.