Helyek: |
|
Lapok: |
Egymás után nyeri a közbeszerzéseket a helyi választási bizottság elnökhelyettesének cége
Három gárdonyi beruházás kivitelezését is ugyanaz a cég nyerte el idén januárban. A Tóth István polgármester (Fidesz) által szignózott határozatok összesen nettó 200 millió forintról szólnak, ám összességében ennél sokkal több (köz)pénz folyt már a kápolnásnyéki vállalkozáshoz. A Fenyő-KHT Kft. egyik tulajdonosa Hegyi József, a gárdonyi Helyi Választási Bizottság elnökhelyettese. Neki és üzlettársának több közös vállalkozásuk van, amelyekből az egyik L. Simon László érdekeltségébe került.
Belterjes vállalkozói kör újította fel a gárdonyi ravatalozót, az alpolgármester fia is érintett
Tavaly januárban adták át a felújított Agárdi ravatalozót Gárdonyban. Azóta kiderült, a beruházásban nemcsak az alpolgármester fia, de az egyik önkormányzati képviselő cége, és egy olyan vállalkozás is érintett, amely az utóbbi években sorra nyeri a város által kiírt közbeszerzéseket.
Törvénytelenül köthetett szerződést hatvan évre a gárdonyi önkormányzat egy veszteséges céggel
Nem túl stabil hátterű céggel kötött hatvan évre bérleti szerződést a gárdonyi önkormányzat egy part menti beruházáshoz. A végrehajtásokkal megterhelt Kft. veszteséges, de állítólag hitelből és befektetői hozzájárulásból igazi “Sport várost” hozna létre a gárdonyi szabadstrandon több száz millió forintból. A Fejér Megyei Főügyészség szerint a bérleti szerződés törvénytelen volt, és a székesfehérvári törvényszéken keresetet nyújtottak be a semmissé tétele érdekében.
Lepencei strand: kiemelt fejlesztési terület lett a NER-barát szállodakirály új befektetése
2007-ben zárt be a Dunakanyar talán legszebb fürdője, amelynek egykori medencéi egyedülállóak. Azóta pusztul a lepencei strand, az 53000 négyzetméteres területen csak lovak legelnek. Pedig évek óta szó van arról, hogy felújítják a strandot. Úgy tűnik, most talán tényleg sor kerül rá: a helyszínt ugyanis kiemelt fejlesztési területté nyilvánították.
Kante Awa
Nagy Róza
Szepesi Richárd
Appeninn Vagyonkezelő Holding
DLHG Invest Zrt.
Dreamland Holding Zrt.
Grand Hotel Bohemia Zrt.
MNK Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Szepard Kft.
Velence Város Önkormányzata
Visegrád Lepence Völgy Strandfürdő Kft.
VLVS Kft.
fürdő
környezetvédelem
NER HOTEL
önkormányzat
Fejér megye
Velence
Kupper András és Tasnádi László cégével kötött szerződést az ellenzéki testület Dunaújvárosban
Újabb ellenzéki összefogás által vezetett önkormányzat kötött szerződést a korábban csalás miatt elítélt Kupper András egyik cégével. Erzsébetvárosban és Zuglón azzal védekeztek, hogy az előző vezetés alatt megkötött szerződések kényszerpályára állították őket, Dunaújváros viszont maga kérte fel ajánlattételre a mindössze féléves Kft.-t.
Leállt a velencei uszodaépítés. De akkor miért dolgoznak a gépek a területen?
Blokkolja az önkormányzat megalakulását Pázmánd polgármestere, mert megromlott a viszonya a keresztapjával
A Fejér megyei Pázmándot a szép táj, a nyugalom és a béke szegleteként ismerték 2019-ig. Az idei önkormányzati választások után viszont egyelőre egyszemélyes vezetése van a falunak: bár mind a polgármester, mind a megválasztott képviselők átvették a megbízólevelüket, a testület maga még nem alakult meg. Sokaknak az is kérdéses egyelőre, hogyan működnek majd együtt a település vezetőjével.
Vissza kell fizetni az adókat Abán, mert a polgármester és a jegyző elszúrta a rendeleteket
Úgy tűnik, a hangtál-kongatós üléseiről elhíresült abai polgármester, Kossa Lajos még tudja fokozni a kisvárosról terjedő hírek abszurditását. A Kúria egy októberi döntésével ugyanis március 23-ig visszamenőlegesen semmisített meg két helyi adórendeletet, amelyhez pedig már befizették a kirótt összegeket a helyi polgárok.
Hadházy: egy fideszes parlamenti képviselő felesége unióspénz-szippantót üzemeltet Móron
A járási kormányhivatal vezetője tart önismereti tréninget, a fideszes képviselő pedig az anyatej fontosságáról beszél – egyebek mellett ilyen „nőprojektekre” adott 200 millió forintot az Európai Unió. A „Nők a családban és a munkahelyen” című móri projektben kulcsszerep jutott egy fideszes országgyűlési képviselő, Törő Gábor feleségének. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő feljelentést tesz.