language

Intézmények:

Budapest Főváros XI. Kerület Önkormányzata (Újbuda) highlight_off
Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Közpénzen mérték meg az önkormányzatok, veszélyben van-e a Fidesz

Budapesti kerületek és vidéki nagyvárosok önkormányzatai végeztek az utóbbi években közvélemény-kutatásokat. Előfordult, hogy a megkötött szerződés tárgya városmarketing vagy turizmus volt, esetleg a médiafogyasztás szokásai, de a trükk az, hogy a címekkel ellentétben a kérdőívekkel sokkal inkább azt szerették volna kideríteni, milyen is a kormány és az ellenzék közötti aktuális erőviszony. A kutatási eredményeket nem hozták nyilvánosságra, de a hvg.hu megszerezte a dokumentumokat. A kerületek és a városok százmilliónál is többet költöttek erre

Sanyarú júliusa volt a nemzeti tőkésosztálynak

A múlt hónap uborkaszezon volt, csak a WHB, a Market, és Varga Károly cégei nyertek számottevő közpénzes megrendelést.

Ritka szerencsétlenül indulnak a budapesti szuperkórházak

Két kormányzati ciklus telt el úgy, hogy a torz budapesti egészségügyi rendszerrel nem kezdtek semmit. Ez pedig nemcsak a gyenge örökség és a szerencsétlen központi szervezés kérdése, hanem a finanszírozásé is. Budapesten és az agglomerációban nagyjából 4 millió ember él, és használja a fővárosi kórházakat. Mivel viszont egyedül Budapest nem számított fejletlenebb konvergenciarégiónak, így alig kapott uniós forrást az egészségügy fejlesztésére. Miközben vidéken közel 500 milliárd forintból fejlesztették a kórházakat.

Elveszett a Kopaszi-gát közvagyon jellege

Újbuda egykor dzsungelszerű Duna-parti része, a Kopaszi-gát, szűk másfél évtized alatt ingatlanbefektetők prédája lett. A kétezres évek első felében a rossz közbiztonságáról, kétes hírű kocsmájáról, illegális hulladéklerakóiról, hajléktalantanyáiról elhíresült parti szakaszra Molnár Gyula volt XI. kerületi, MSZP-s polgármester (pártja mai országos elnöke) és az akkoriban a szocialistákhoz köthető nagyvállalkozó, Leisztinger Tamás szórakoztatónegyedet, vízi vidámparkot ígért. Ma pedig az alig tíz éve magánparkként megnyitott, szép, de kihasználatlan Kopaszi-gát melletti területen 120 méteres – világörökségi szakemberek szerint a védett budai panorámát is veszélyeztető – felhőkarcolót, lakó- és szórakoztatónegyedet fog építeni Orbán Viktor ismerőse, Garancsi István, a Fideszhez köthető nagyvállalkozó.

Városról városra terjeszkednek Simicska milliárdos reklámcégei

Miközben évente milliárdos nyereségre tesznek szert a kormányváltás óta, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetési cégek a kisebb bevételt biztosító lehetőségeket sem hagyják ki. A hvg.hu gyűjtése alapján ezek 19 településsel kötöttek reklámgazdai szerződést, ami esetenként arra is felhatalmazza őket, hogy piaci vetélytársaiktól díjat szedjenek azért, hogy kint lehessenek a plakátjaik. Volt olyan város, ahol a Simicska-cégek egymással versenyezve indultak a koncesszióért.

Nem kell megmagyarázni a "pofátlan" prémiumokat

Már magyarázkodniuk sem kell júliustól a polgármestereknek, ha mondvacsinált okokból jutalmazzák meg kádereiket – akár veszteséges cégeknél is.

Orbán szobatársa benyomulhat a vízmű-bizniszbe

A Fidesz budapesti pénztárnoka intézheti a fővárosi vízművek további sorsát, feltéve, hogy zökkenőmenetesen sikerül kivásárolni a külföldi kisebbségi tulajdonosokat. Városházi forrásaink szerint ismét egy, Simicska Lajos érdekköréhez tartozó üzletről lehet szó.

Simicska és Nyerges svájci bázisa és különös ügyei

Lapunk kutatásai szerint ugyanazon a svájci címen jegyezték be Simicska Lajos és Nyerges Zsolt „Fidesz-közeli” vállalkozók közös cégét, mint a vörösiszap-mentesítés állami pénzeiben részesülő egyik vállalkozás egykori ismeretlen tulajdonosát. Svájc nem klasszikus offshore-színhely, de a tulajdonos ott is könnyen árnyékban maradhat. A lehetőséget a Fidesz állítólagos gazdasági holdudvara is kihasználja.

Mutyi-gyanú Újbudán, a Fidesz és a KDNP hallgat

Sem a Fidesz, sem a KDNP frakcióvezetője nem válaszolt a Hírszerző kérdéseire, hogy miért változtattak gyökeresen korábbi álláspontjukhoz képest a Rio és a Zöld Pardon nyitásával kapcsolatban. Az LMP mutyit gyanít a feltűnően kedvező feltételek miatt.

Milliós polgármesteri jutalmak

Pártállástól függetlenül igen elégedettek a képviselő-testületek a polgármester munkájával: szinte mindenütt több százezres, milliós jutalmakat szavaztak meg a települések első embereinek - tudta meg a Magyar Hírlap
Találatok: [10]  Oldalak:   1