Már márciusban sejthető volt, hogy a Molnak nagy valószínűség szerint nem sikerült beszereznie a szükséges engedélyeket ahhoz, hogy júliusban átvehesse a hazai hulladékgazdálkodás nagy részét, amire a hulladéktörvény és a magyar állammal kötött koncessziós szerződés is kötelezi őket, a Mol álláspontja mégis az volt, hogy elég, ha a vele szerződő alvállalkozók rendelkeznek a szükséges engedélyekkel. Most a kormánytöbbség úgy tervezi módosítani a hulladéktörvényt, hogy a Mol álláspontja érvényesüljön.
Egy néhány napja benyújtott salátatörvénybe rejtett módosítással a kormány voltaképp elismeri a hulladékkoncessziós rendszer törvénytelenségét - vélekedik a Transparency International (TI).
Utolsó pillanatban beadott törvénymódosítással könnyítene a kormány a hulladékgazdálkodási koncesszió feltételein. A közpénzek átláthatóságáért küzdő civil szervezet szerint ezzel elismerték, hogy a nyertes Mol nem teljesítette a szerződésben vállalt feltételeket. Így azonban maga a szerződés is semmis. A Momentumnál azt mondják, a kormány láthatóan képtelen működteti egy piacgazdaságot. A kormány szerint csak pontosításról van szó.
Miután a kormány koncesszióba adta a Molnak a hazai hulladékkezelés nagy részét, durva díjemelést jelentett be: van olyan anyagáram, ahol 979 százalékos a drágulás. Ezt közvetlenül a Mol cégének kell befizetniük a gyártóknak, akik az eddigi tapasztalatok alapján be fogják építeni a termékek árába. Vagyis nem csökken, sőt a boltok kasszájánál fogja a lakosság megfizetni a szemétszállítás valódi díját, illetve a Mol busás bevételét. A osztrák díjak is alacsonyabbak a magyarnál.
Újabb ítélet született a kormány által favorizált 35 éves koncessziós szerződésekkel kapcsolatban. A Szabad Európa áprilisban nyert az autópálya-koncessziós szerződés mellékleteinek nyilvánosságra hozatalában a bíróságon. Most a Transparency International járt hasonlóképpen: az ítélet szerint ki kell adni a hulladékkoncessziós szerződés mellékleteit is. Bár a kormány nyilvánosságra hozza a szerződéseket, a lényeg, vagyis a pénz a mellékletekben van.
Bő egy hónap múlva már a Mol koncessziós cége kezeli a Magyarországon keletkező hulladékot. Egyik napról a másikra kell átállni, sok kérdés bizonytalan még. Nem tudni például, hogy a hulladékos cégeknél felhalmozott készletekkel mi lesz, a Mol mennyi fizet majd az értékkel bíró fém-, papír- és műanyaghulladékért.