language

Intézmények:

Független Kisgazdapárt (FKgP) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [118]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Kihallgatták Torgyán titkárnőjét

A Népszava információi szerint a kazettaügyben indított rendőrségi nyomozás most már nemcsak az FVM által felügyelt Agrárinnovációs Kht.-vel kapcsolatos ügyekre, hanem más minisztériumi intézményekre is kiterjed.

Tímár György nem emlékszik arra, hogy Deésy Géza az ügyfele lett volna

Torgyán József Tímár György mielőbbi meghallgatását kezdeményezte a "kazetta-ügyben", mert a képviselő korábban Deésy Géza jogi képviselője volt. Deésy készítette a magnófelvételt arról a megbeszélésről, mely során Torgyán Attilához hárommillió forintot juttattak el, a pályázati támogatás elnyerésének zálogaként.

A rendőrségen a kenőpénzkazetta

A Fővárosi Főügyészség a feljelentés kiegészítését rendelte el a Népszava által a Legfőbb Ügyészségnek eljuttatott kazetta ügyében, és ennek teljesítésével az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság nyomozó főosztályát bízta meg. Torgyán József az Info Rádióban a hírre úgy reagált, jól tette az ügyészség, hogy ezt a döntést hozta.

"Megrémültek, hogy tönkreteszem a kisgazdapártot"

Deésy Géza, a kazettaügy koronatanúja válaszol Torgyán Józsefnek: -Tudom, hogy bűncselekményt követtem el, de ehhez nem mérhető annak a nagyságrendje, amit föltárok.

Feljelenti önmagát Deésy Géza, a koronatanú

Önmagát és "ismeretlen társait" is feljelenti ma a Fővárosi Főügyészségen Deésy Géza, a kazettaügy koronatanúja. Megerősíti: az általa rögzített megbeszélés célja az volt, hogy a résztvevők megállapodjanak, miképp juttatnak el hárommillió forint kenőpénzt Torgyán Attilához.

Torgyán szerint Deésy Géza több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható

Torgyán József szerint a "kazetta-ügyben" elhíresült koronatanú, Deésy Géza a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ellen irányuló "hamisan vádoló csoport" vezetője. Torgyán József állította: Deésy megzsarolta a miniszter titkárságvezetőjét, de emellett még más bűncselekményekkel is gyanúsítható.

Szembeszállok Don Torleonéval

Deésy először a Népszavának nyilatkozva vállalja névvel és arcképének közlésével, hogy ő készítette múlt év májusában azt a hangfelvételt, amely szerint vállalkozók közvetítőkön keresztül hárommillió forint kenőpénz Torgyán Attilához, a földművelésügyi miniszter fiához való eljuttatását beszélik meg.

Felfedi nevét és arcát a korrupciós ügy koronatanúja

Hozzájárult neve és arcképe közléséhez a "koronatanú", aki a felvételt készítette azon a találkozón, ahol a Torgyán Attilának, a földművelésügyi miniszter fiának szánt kenőpénz célba juttatásáról esett szó. Deésy Géza hozzájárul ahhoz, hogy a Népszava átadja az ügyészségnek azt az írásos nyilatkozatát, amelyben tanúsítja a felvétel hitelességét.

Torgyán teljes kivizsgálást kért Orbántól fia állítólagos megvesztegetési ügyében

Torgyán József földművelési és vidékfejlesztési miniszter, kisgazdapárti elnök szerdán találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel. Torgyán fia állítólagos megvesztegetési ügyével kapcsolatban azt kérte a miniszterelnöktől: járjon közbe, hogy minél hamarabb kiderüljön az igazság. A miniszter azt állította: a Népszavában megjelent cikkekből egy szó sem igaz.

A "postás" szerepét játszó ügyvédnő az ügyészségtől várja az ügy tisztázását

Népszava által közölt kazettán szereplő "Juditka" az ÁPV Rt. egyik felügyelőbizottsági tagja, Benczéné dr.Tóth Judit, ügyvéd, akit a kisgazdapárt delegált a testületbe. A jogásznő a 90-es évek elejétől különböző állami intézményeknél dolgozott. Többek között az ÁVÜ-nél, az ÁPV Rt.-nél, az FVM-ben és a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban.
Találatok: [118]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>