language

Személyek:

Gál György highlight_off

Gál György

Gál György az SZDSZ korábbi erzsébetvárosi frakcióvezetője, önkormányzati képviselője. Gál György 1994-től volt tagja az SZDSZ-nek, 1999 őszén választották először az erzsébetvárosi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportjának élére, majd 2006 óta ismét betöltötte a frakcióvezetői tisztséget. A kerületben ekkoriban méregzöld Jaguar sportkocsijáról volt ismert. Gál a Hunvald-féle ingatlan és fiktív tanácsadói szerződések ügyében vádlottá vált. Az ügyben a legsúlyosabb büntetést Gál György kapta, aki a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke is volt. A bíróság az ő esetében bizonyítottnak találta a vesztegetést. E szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a vád kizárólag egy volt ügyvéd vallomásán alapult, akit más bűncselekmény miatt szintén elítéltek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [393]  Oldalak:   <<  <  9 10 11 12 13 14 15 16 17 18   >  >>

Példátlan ítélet: visszakerült előzetes letartóztatásba Hunvald és Gál

Hunvald Györgyöt és Gál Györgyöt is visszahelyezték előzetes letartóztatásba - tájékoztatta lapunkat a volt erzsébetvárosi polgármester. A Fővárosi Ítélőtábla annak ellenére hozta meg döntését, hogy Hunvald György házi őrizetének ideje alatt mindenben együttműködött a hatóságokkal.

Bréking: visszakerült a rács mögé Hunvald György

Újra előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Ítélőtábla Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert és Gál Györgyöt, a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának volt szabad demokrata elnökét - tájékoztatott a tábla büntetőkollégiumának vezetője pénteken.

A jó becsüs nem alszik

„Ha így nézem, ennyi, ha úgy nézem, annyi” – felelte a bíró kérdésére Kormos Lajos ingatlanérték-becslő, az erzsébetvárosi ingatlancsalási per negyedrendű vádlottja annak kapcsán, hogy a vádban érintett egyik ingatlan értékét miként lehetett egyik nap kétszázmillió forintban meghatározni, majd nem sokkal később már csaknem félmilliárd forintra taksálni.

„Sem a sógora, sem pedig a sógornője nem vagyok Gál Györgynek”

Több órán át, részletes vallomásban tagadta bűnösségét a Hunvald-ügy több száz milliós önkormányzati ingatlanpanamákkal kapcsolatos részében megvádolt értékbecslő a Fővárosi Bíróságon kedden.

Több órán át tagadott a Hunvald-ügy értékbecslője

A vád szerint a hamis értékbecslésekkel félrevezetett erzsébetvárosi képviselő-testület megszavazta a versenyeztetés nélkül, jóval a piaci ár alatt történő értékesítéseket.

Megérkezett Hunvaldék előzetes letartóztatási indítványa

Gál György 16 önkormányzati ingatlan eladása kapcsán 2003-ban és 2004-ben összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott - ez áll a fellebbviteli főügyészség előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványában.

A fellebbvitel is lecsukatná Hunvaldékat

A fellebbviteli főügyészség egyetért az ügyészség álláspontjával, vagyis azzal, hogy a másodfokú bíróság Gál György és Hunvald György (képünkön) esetében is a legszigorúbb kényszerintézkedést, az előzetes letartóztatást rendelje el ismételten – mondta lapunk megkeresésére Sódor István főügyész.
Találatok: [393]  Oldalak:   <<  <  9 10 11 12 13 14 15 16 17 18   >  >>