language

Személyek:

Gál György highlight_off

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Gál György

Gál György az SZDSZ korábbi erzsébetvárosi frakcióvezetője, önkormányzati képviselője. Gál György 1994-től volt tagja az SZDSZ-nek, 1999 őszén választották először az erzsébetvárosi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportjának élére, majd 2006 óta ismét betöltötte a frakcióvezetői tisztséget. A kerületben ekkoriban méregzöld Jaguar sportkocsijáról volt ismert. Gál a Hunvald-féle ingatlan és fiktív tanácsadói szerződések ügyében vádlottá vált. Az ügyben a legsúlyosabb büntetést Gál György kapta, aki a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke is volt. A bíróság az ő esetében bizonyítottnak találta a vesztegetést. E szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a vád kizárólag egy volt ügyvéd vallomásán alapult, akit más bűncselekmény miatt szintén elítéltek.

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [101]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11

SZDSZ-es szabad rablás

Az évszázad ingatlanpanamája: különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt vette őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség Gál Györgyöt, az SZDSZ VII. kerületi frakcióvezetőjét, az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét – közölte a főügyészség szóvivője, Fazekas Géza.
Találatok: [101]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11