Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Ab: Alkotmányellenes a Nemzeti Földalap vagyonát érintő szabályozás
Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi nyilvános ülésén kihirdetett határozatában alkotmányos mulasztást állapított meg a Natura 2000 földek - ezekről ebben a cikkben írtunk részletesebben - értékesítésére és azt követő hasznosítására vonatkozó szabályozással kapcsolatban. A Natura 2000 földeken az élővilág védelme érdekében csak speciális természetvédelmi előírások betartásával lehet gazdálkodni.
Paks2-vel arra fogadunk, hogy a technológiai forradalom elbukik
Nehéz mostanság politikamentesen írni a hazai energetikai szektor jövőjéről. Pedig a szektor nagyon érdekes és számos változáson fog keresztülmenni a jövőben.
A világpolgár és a tábornok!
Szétválasztotta az MVM-csoport az elnöki és a vezérigazgatói posztot. Az eddigi első számú vezető, Csiba Péter lesz az elnök, míg Zsuga János korábbi termelési és műszaki vezérigazgató-helyettes a vezérigazgató. Milyen lesz a munkamegosztásuk, és mi állhat a döntés hátterében?
Pécs elkezdte a vagyona kiárusítását
Csaknem egymilliárd forintos, nettó 992,8 milliós kikiáltási áron, nyílt árverésen értékesíti az egykori pécsi bőrklinika épületegyüttesét a tulajdonos baranyai megyeszékhely önkormányzata - döntött a város közgyűlése csütörtök délután rendkívüli ülésén.
Súlyosan szabálytalanul gazdálkodott az MDF utódpártja
Lezárult a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) és pártalapítványa, az Antall József Alapítvány (AJA) 2014-2015. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzése, az Állami Számvevőszék súlyos szabálytalanságokat tárt fel – írja az ÁSZ honlapján.
Miközben ezt írtam, alakult egy új párt
Országosan jelenleg 219 bejegyzett párt van, de a következő két hónapban még újabb 171-et jegyezhetnek be – közölte az Országos Bírósági Hivatal az Indexszel. A legutóbbi választáson még csak 147 párt volt. De ezek milyen pártok? És miért éri meg pártot alapítani, amikor az ellenzék így is az összefogás nehézségeivel küszködik?
Mennyit pénzt kaphat az állam a Gránit Bank harmadáért?
A Gránit Bank egy növekvő, nyereséges, rossz hitelekkel szinte egyáltalán nem terhelt magyar tulajdonú, digitális fókuszú bank. Amely azonban egyelőre még a piac kisebb szereplői közé tartozik, és alacsony tőkearányos profitot termel. Az állam év végéig értékesíti a bankban birtokolt 36,5 százalékos részesedését. De vajon ki lehet a vevő? És képes lesz-e az állam nyereséggel kiszállni?
Kell-e nekünk Paks II.?
Bár Nyugat-Európa a 2011-es fukushimai katasztrófa óta egyre inkább elfordul a nukleáris energiától, Kínában mostanában negyedévente átadnak egyet a 21 épülőfélben lévő atomerőműből. Németország, Svájc és Macron győzelme után újabban az Európa legnagyobb nukleáris erőműparkjával rendelkező Franciaország is inkább az innováció következtében egyre olcsóbbá váló megújulók felé fordul(t). A kínai nukleáris boomot, a szél- és naperőművek egyre gyorsuló terjedésével együtt szintén alapvetően környezet- és klímavédelmi célok fűtik.
Szeptemberben lehet publikus a Várkert Bazár-ügy vizsgálati anyaga
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban június végére ígérte a Várkert Bazár és a Budai Vár üzemeltetésével és fejlesztésével kapcsolatos vizsgálat lezárását. Csepreghy Nándor, a miniszter helyettese most megerősítette az Indexnek, hogy a vizsgálat lezárult, ám annak megismerésével még várni kell.
Megvette a budai szuperkórház telkét a kormány
Megvette a kormány a „dél-budai szuperkórház” telkét, méghozzá az eredetileg kinézett helyszínen, a XI. kerület Dobogó nevű részén. Ezzel, úgy tűnik, eldőlt, hogy a zöldmezős beruházással megvalósítandó óriásprojektre valóban a kormány által kiválasztott, ugyanakkor többek által bírált helyen kerül sor.