Szimpatikus cél, hogy kedvezményes áfakulcsú lakások épüljenek a településeken belüli elhagyott-elhanyagolt üzemek romjain, csakhogy nálunk ez is a kiválasztottak biznisze lett. Ráadásul a beruházók önkényesen alakíthatják át a városképet.
Nem tart fenn tovább az állam olyan projektcégeket, ahol nincs érdemi munka, mert nem halad a beruházás – mondta a hvg360 megkeresésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki azt is közölte, hogy a döntés alapján megszüntetik a forráshiány miatt elhalasztott Dél-budai Centrumkórház projektcégét is. Ott igazgatósági tag havi nettó 326 ezer forintért Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető felesége is, aki Gulyás szerint az ő kérésére került oda. A hvg360 összeszedett néhány olyan céget, ahol a kormányzati célok változása vagy a külső körülmények miatt hasonló a helyzet.
A korrupció kérdésében sokkal általánosabbá vált a kimondottan a kormányzattal szembeni bizalmatlanság, nagyot nőtt azok aránya, akik szerint az Orbán-kormányra „nagyon nagy” vagy „nagy mértékben” jellemzőek a pénzügyi visszaélések.
A Tungsramnak már öt éve sem volt esélye a túlélésre, nem véletlen, hogy az amerikai GE jelképes összegért adott túl rajta. A veszteséget végül a magyar adófizetők állják.
Csaknem 40 milliárd forintnyi átcsoportosítást hajt végre a kormány az idei költségvetésben. Elvesznek pénzt a Honvédségtől, a közneveléstől és az állami beruházásoktól, hogy több jusson a Nemzeti Filmintézetre, Rogánnak kormányzati kommunikációra, gazdaságfejlesztésre és a közösségi közlekedés szinten tartására.
Bár az időjárás még nyári, a tél már óvatos léptekkel közeleg, amit a hűvös hajnalok mellett az is csalhatatlanul jelez, hogy a felcsúti önkormányzat elkezdett intézkedni, hogy legkésőbb november végére legyen jégpálya a faluban. Tavaly Mészáros Lőrinc egyik cége ajándékként telepített egyet, most azonban a település fizetne érte, és eszközöket is akar hozzá venni.
Az MSZP két robotosa, Puch László volt pénztárnok és Baja Ferenc választmányi elnökhelyettes azt próbálja elérni a főpolgármesteri vezetésnél, hogy 2036-ig garantáltan az ő cégük rendelkezzen a budai Vár és a Citadella közötti patinás tabáni teniszteleppel, elitklubbal – tudta meg a Válasz Online. A múlt beköszöntének egyéb jelét is észleltük Budapesten: a néhai SZDSZ Mesterházy Ernője által alapított Future-cégcsoport hirtelen a DK-s portfólióba tartozó Fővárosi Állat- és Növénykert egyik legfőbb beszállítójává avanzsált.