K-Monitor Adatbázis

Bár a magyarországi olimpiarendezés ábrándját a bizonytalan jövőbe száműzte egy egyszerű népszavazási kezdeményezés, a kormány „Bicskéig meghosszabbítva” is tető alá hozta a tervezett beruházások nagy részét.

Ott volt, ott van, de vajon meddig lehet még a jövőben is a tőzsdeparketten az Ott-One Nyrt. Tavaly úgy tűnt, hogy a cég megfogta az isten lábát: milliárdos egészségügyi üzleteket kötött, lélegeztőgépeket és maszkokat vett Kínából, láthatóan jó kapcsolatba került a magyar állammal. Aztán idén robbant a bomba: a cég könyvvizsgálója csalás gyanúját jelezve felmondott. A cég vezetése megosztotta velünk a saját értelmezését.

A Transparency International kikért néhány adatot, de a folyamat elakadt.

Két minisztérium is zsákszámra osztja a pénzt az elhanyagolt egészségipari fejlesztésekre. A 100 milliárd forintot meghaladó összeg hasznosulása viszont legalábbis kétséges.

Személyes, presztízs- és hatalmi okokból rázta össze a múzeumi szférát a hatalom, miközben a gigantikus épületek és a lenyúlás vonzóbbak számára, mint a tartalom.

Az M5-ös és az M6-os autópályák koncessziós szerződéseivel ellentétben a teljes gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére és üzemeltetésére kötendő szerződés nagyrészt forintban lesz, így az államnak nem kell árfolyamkockázatot viselnie. Az útdíjakat továbbra is az állam szedi majd, továbbra is az infláció mértékével emelkednek. A kormány azt szeretné, ha a fenntartónak kevesebb éves díjat kellene majd fizetni, mint amennyi befolyik az útdíjakból – egyelőre kérdés, lesz-e olyan cég, aki ilyen feltételekkel elviszi a megbízást.

Az összes autópályát, autóutat és gyorsutat kiszervezné a kormány 35 évre az M5-ös és M6-os autópályákról ismert ppp-konstrukcióban. A részleteket nem hozták nyilvánosságra. A koncessziók felelőse ráadásul ősztől egy új, kormánytól független hatóság lesz, amelynek vezetőjét még a mostani miniszterelnök nevezheti ki 9 évre.

A több tízmilliárd forint közpénzzel kitömött állami mintagazdaság a járványos 2020-as évet 30 millió forint adózott nyereséggel zárta.

Miközben a világ a koronavírus-járványra figyelt, a nagy NER-építőcégeknél ment tovább az élet, mint a vírus előtt. Szíjj László, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Paár Attila társaságai a válság kezdete óta mintegy 800 milliárd forintnyi tenderen szerepeltek sikeresen, de nemcsak innen érkezett pénz, több támogatási programban is jutottak nekik források, bár ezek aprópénznek tűnnek az állami megbízások mellett.

Amikor az állam befektetésre kihelyez előbb 150 milliárd forintot, majd újabb 50 milliárd forintot, alapvető elvárásnak tűnik, hogy legalább azt elárulja, hogy kire bízott ennyi pénzt. Magyarországon ez nem így zajlik. Az MFB a többfordulós Krízis Tőkeprogram győzteseit nem árulja el, így mindenkiben csak erősíti a találgatást, miért kell szégyellni a végeredményt. Magyarországon létezik egy forma, a magántőkealap, amely intézményesítette a gazdaságban a rejtőzködést, az anonimitást. A befektetőnek innentől törvény adta joga, hogy elbújhat a struktúra mögött, és így birtokoljon ingatlanokat, cégeket, akár kiemelten fontos vállalatokat, bankokat, energetikai szolgáltatókat. Már ez sincs jól, de az még kevésbé, ha az állam is előszeretettel töltögeti fel ezeket. Ami azonban végképp érthetetlen, hogy a következő történetben még az elemi tájékoztatást sem adja meg erről a nyilvánosságnak.