language

Kulcsszavak:

gazdálkodás highlight_off

Intézmények:

Malév Rt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [51]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

MSZP: boszorkányüldözést folytat Budai Gyula

A Volánbusz az iskolapéldája annak, hogyan lehet egy jól működő, 100 százalékos állami tulajdonban lévő céget tönkretenni - mondta előterjesztői expozéjában Budai Gyula (Fidesz), akinek előterjesztését a cég reorganizációját vizsgáló bizottság felállításáról hétfőn kezdte el tárgyalni a Ház.

Számháború a Malév-csőd körül

Nem sikerült tiszta vizet önteni a pohárba azzal kapcsolatban, hogy milyen iratot mutatott fel Budai Gyual elszámoltatási biztos, amikor a Malév felszámolásával kapcsolatos titkos záradékról beszélt a sajtó előtt. Lapértesülések szerint nem a Malév, hanem a Budapest Airport felszámolásáról szól a biztos által bemutatott szerződési részlet.

Van élet a Malév után is, de szomorú

Hétfőn tárgyalja a parlament Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos előterjesztését, melynek célja egy olyan vizsgáló bizottság létrehozása, amely a szocialista kormányok felelősségét állapítaná meg a Malév csődje miatt. Ugyanakkor elutasítja azt a szocialista a javaslatot, amely 1990 óta vizsgálná a légitársasággal kapcsolatot döntéseket.

A szocik már megint menekülnek a felelősség elől

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos nem támogatja a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló bizottságról szóló indítványához érkezett módosító javaslatokat és a légitársaság csődjében az Orbán-kormány szerepét vizsgáló új vizsgálóbizottság felállítását sem, mert szerinte ezekkel a szocialisták csak a politikai felelősséget akarják elhárítani maguktól – a fideszes politikus erről pénteken beszélt az MTI-nek.

Támogatták a Malév és a BA privatizációját vizsgáló bizottság létrehozását

Általános vitára alkalmasnak találta az alkotmányügyi bizottság a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációját vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló javaslatot. A testület hétfői ülésén a szocialisták azt kezdeményezték, hogy az elmúlt másfél év kormányzati döntéseit is tekintsék át.

Titkos forgatókönyv szerint dőlt be a Malév?

Varga Jenő, a Malév állami felszámoló által kijelölt vagyonfelügyelője állhat a nemzeti légitársaság elleni felszámolási eljárást elindító hitelező cég mögött, amely valójában egy mikrovállalkozás.

Budai Gyula tévedett az összeadásnál

Közel ezer milliárd forintos lehet az az állami teher, amelyet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz, ha a Malévet felszámolják – jelentette ki tegnapi tájékoztatóján Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.
Találatok: [51]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>