language

Kulcsszavak:

gazdálkodás highlight_off
választások - népszavazás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [50]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5

Behálózták volna a megyei főügyész-helyettest is

Beismerte a Fidesz két helyi politikusa, hogy valódi a felvétel, mely szerint akár alaptalan számvevőszéki vizsgálat segítségével (is) igyekeztek volna lejáratni Kóny község független polgármesterét, aki újra indul a posztért. Ágoston Tamás képviselő- és Németh Marica polgármesterjelölt azonban "nem úgy gondolta", amit mondott.

MSZP: páratlan politikai zsarolási kísérlet

A harmadik Magyar Köztársaság húszéves történetben is páratlan zsarolási kísérletnek nevezte Molnár Csaba, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke azt a hangfelvételt, amelyen helyi fideszes politikusok arról beszélnek, hogy állami számvevőszéki vizsgálattal kellene kiütni a posztjáról a falu polgármesterét.

Fideszes bukta Kónyban - Ilyen zsarolást még nem láttunk!

Zsarolással, akár alaptalan számvevőszéki vizsgálattal, illetve más tisztességtelen eszközökkel igyekeznek ellehetetleníteni ellenfeleiket a vesztésre álló fideszes politikusok az önkormányzati választásokon.

Haladékot kaphat Kolompár

A választások után már három, mostanra egyesített büntetőügy vádlottjaként állhat ismét a bíróság elé a büntetett előéletű Kolompár Orbán – hacsak az MCF Roma Összefogás Párt egyetlen jelöltjeként nem jut be a parlamentbe.

Újabb választási válaszok?

Folytatja ma a vallomástételt Zuschlag János, az ellene és 15 társa ellen indított bűnperben. Eddigi megszólalásaiban szóba kerültek a kampánycélokra felhasznált alapítványi pénzek, a rendezetlen pártfinanszírozás és az eltüntetett kopogtatócédulák is.

Zuschlag részt vett a 2002-es választási manipulációban?

Választási csalás gyanúját is felveti Zuschlag János legutóbbi beismerése. A volt MSZP-s politikus a tegnapi tárgyalási napon elmondta, hogy ötezer fénymásolt kopogtatócédulát, valamint üres ajánlószelvényeket tüntetett el, amelyek még a 2002-es országgyűlési választásokról maradtak vissza.

Csak szavakban lehet visszafogott a korteskedés

Akár milliárdokat, de több százmilliót szinte biztosan költenek a nagy pártok a már javában tartó és rövidesen hivatalosan is elinduló európai parlamenti választási kampányra. A pénzköltésre – akárcsak a népszavazásnál – nincs olyan jogszabályi korlát, mint a parlamenti voksolásnál. Igaz, a pártok ez utóbbit sem tartják be.
Találatok: [50]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5