Helyek: |
Egyelőre nem árverezik el az egykori tinnyei telket
Katonás rendetlenség
Kárpótlási örvény – EGY VOLT ÁLLAMI GAZDASÁG FÖLDÜGYEI
VECSÉSI VÁDJAVASLAT
Ugyanazt, csak olcsóbban?
Egy lépés előre, kettő hátra – A VECSÉSI SZÁMLAGYÁRÜGY FEJLEMÉNYEI
Az ÁPV Rt. gazdálkodása 2001-ben – Valóságos krimi
Fordulatos történet kerekedik az ÁPV Rt. tavalyi működéséről szóló számvevőszéki jelentés alapján.
Szabadlábon a vecsési számlagyár-ügy gyanúsítottja
Szabadlábra helyezték a vecsési számlagyár-ügy egyik gyanúsítottját, Balázsi Tamást, az MSZP vecsési elnökét. A Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy olyan vallomásokat tettek az utóbbi időben az érintettek, amelyek lehetővé tette a szabadlábra helyezést.
Nem vallottak Székely ellen a tanúk
Kedden négy hónapos szünet után folytatódott a hivatali vesztegetéssel vádolt volt kisgazda, jelenleg független országgyűlési képviselő büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A szerdán meghallgatott tanúk többsége nem vallott Székely ellen, vagyis nem erősítették meg azt, hogy 30 millió forint kenőpénzt kért volna tőlük Székely Zoltán, vagy tudtak volna Székely 30 milliós követeléséről.