language

Kulcsszavak:

hamis vád highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [61]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Felmentették a hamis vád alól a férfit, aki feljelentette a nagykanizsai javítóintézet vezetőjét

A Zalaegerszegi Járásbíróság jogerősen felmentette a hamis vád alól az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Debreceni Javítóintézete Nagykanizsai Telephelyének korábbi alkalmazottját, aki az intézet vezetője elleni - a rendőrség szerint alaptalan - feljelentése miatt került bíróság elé - közölte a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-vel.

A Rogán Antal elleni hamis vád miatt ismét nyomoz az ügyészség Portik ellen

Hamis vád gyanúja miatt újra nyomoz a több leszámolásos gyilkosság megrendelésével összefüggésbe hozott Portik Tamás ügyében a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A ’90-es évek olajbűnözésének egyik kulcsfigurája azért került az ügyészség célkeresztjébe, mert évekkel ezelőtt egy polgári perben tanúként azt állította, hogy a közvetítő szerepében eljárva tízmillió forintnak megfelelő összegű eurót adott át Rogán Antal egykori belvárosi polgármesternek. A hatóság nem hitt Portiknak és a bíróság előtt tett kijelentései miatt az idén januárban egyszer már megszüntetett nyomozás folytatását rendelte el. Emlékezetes, a hű baloldali maffiavezér a titokban készített hangfelvétel tanúsága szerint 2008-ban felajánlotta Laborc Sándor volt NBH-vezérnek, hogy segítséget nyújt a Fidesz lejáratásához, hiszen rettegett attól, hogy megbukik a Gyurcsány-kormány és megszűnik a politikai védelme.

Vesztegetés miatt vádat emeltek egy volt DK-s képviselőjelölt ellen

Vádat emeltek hat ember, köztük Kőrös Gusztáv Tibor egykori DK-tag, volt országgyűlési képviselőjelölt ellen vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt.

Hivatali visszaélés miatt feljelentette a nagykanizsai javítóintézet vezetőjét, de végül ellene emeltek vádat

Hamis vád bűntette miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki amiatt jelentette fel a nagykanizsai javítóintézet vezetőjét, mert szerinte kötelezettségszegést követett el az intézet lakóinak szökéseivel kapcsolatban.

Februártól a Központi Nyomozó Főügyészség fog nyomozni a korrupciós ügyekben

Átalakul az ügyészségi nyomozás szervezete február 1-jével. Az ügyészségi nyomozás a Központi Nyomozó Főügyészséghez és az alárendeltségében működő regionális illetékességű ügyészségekhez kerül - hívta fel rá figyelmet pénteken a Legfőbb Ügyészség.

Feljelentette az ellene valló tanút Czeglédy Csaba

Rágalmazás és hamis vád gyanúja miatt feljelentette az ellene tanúskodó tanút Czeglédy Csaba – tudta meg a 24.hu. A letartóztatásban lévő politikus szerint ugyanis nem igazak azok az ellene felhozott vádak, hogy kijátszotta volna a büntetésvégrehajtási szabályokat, és számos olyan kedvezményt kapott a fegyőröktől, amiben a többi rab nem részesült.

Tarsoly Orbán Viktorra tolná a Quaestor-botrányt

Tarsoly Csaba, a bedőlt Quaestor-csoport vezére nem követett el bűncselekményt, az ügyészség pedig koncepciós pert indított ellene – legalábbis ez olvasható ki a Magyar Narancsnak adott interjújából. Tarsoly lényegében azt állítja, hogy szinte a teljes vádirat, illetve a nyomozati anyag alapján írott cikkek koholmányok, amikben hazugságokat állítanak róla és a cégéről. Azt mondja: sem a fiktív kötvénykibocsátás, sem az ügyfélvagyon ellopása nem történt meg.

Meddig tartható még Rogán Antal? (III.)

Nap nem telik el Rogán Antalról szóló, botrányos hírek nélkül. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője mára akkora úr, hogy nemhogy ellene nem indulhatnak eljárások a vádhatóság jóvoltából, de az ő terhére vallók vagy nyilatkozók ellen viszont azonnal nyomozni kezdenek a hatóságok. Rogán egyébként is folyamatosan perrel fenyegeti a sajtót, illetve azokat, akik felfednék a gyanúsabbnál gyanúsabb kapcsolatait, például Habony Árpádig érő baráti körét, s csodálatra méltó gazdagodását. Az ezernyi kínos ügy árnyékában napról napra égetőbb a kérdés: meddig tartja még szorosan maga mellett az egyre kínosabbá váló Rogánt a kormányfő?

Nyomozás indult Portik Tamás ellen

Hamisan vádolhatta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert egy tanúkénti meghallgatásán Portik Tamás, emiatt emeltek vádat ellene. Korábban Rogán Antal ellen is több feljelentést tettek, azonban azokat a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította.
Találatok: [61]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>