Összesen 30-32 millió forint közpénzhez juttatta két év alatt ismerőseit, fideszes barátait Meggyes Tamás, Esztergom volt polgármestere egy különleges premizálási rendszerrel, amelyről a képviselőtestület sem tudott.
Ismeretlen tettes ellen, hanyag kezelés gyanújával tett feljelentést a rendőrségen az Állami Számvevőszék az újbudai önkormányzat egyik korábbi beruházása miatt – olvasható a Hírtv.hu-n.
Több ízben is feljelentette a hatvani önkormányzatot a helyi Fidesz, mivel a szocialista városvezetés pénzügyi dokumentumaiban több százmillió forint fölösleges kiadásra, a város kárára elköltött pénzre bukkantak – tájékoztatta lapunkat Szabó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője, polgármesterjelöltje.
Nemcsak képzési, valamint járműeladási és -bérlési téren folyatott el pénzeket a Szegedi Közlekedési Társaság, hanem külsős jogászok megbízásán keresztül is – értesült lapunk.
Hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a szegedi Fidesz a helyi közlekedési társaság gazdálkodásának törvénytelenségei miatt.
Vancsura Miklóst azzal vádolták meg, hogy törvénytelenül indította el a 2/B ütem közbeszerzését, és jogtalanul írt alá több tervezői és lebonyolítási szerződést, azonban a bíróság ítéletében jogszerűséget állapított meg.
Feljelentést tett a pécsi önkormányzat ismeretlen tettes ellen a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon, mivel a város vezetői úgy látják, hogy a 2006-ban átadott Pécsi Expo Center beruházása során számos, bűncselekményre utaló szabálytalanság történt.