language

Kulcsszavak:

hatalommal való visszaélés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [155]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Pénzért kihúzta az egyest egy szombathelyi tanár

Akinek volt pénze, az tanulmányi előnyökhöz juthatott a Szombathelyi Savaria Szakképző Iskolában. Erről videó is készült. Az osztályfőnök nemcsak pénzt fogadott el, hanem Erzsébet-utalványt is. Cserébe az egyeseket kihúzta. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vizsgálatot indított az ügyben.

Elutasították a közmunkások nyílt szavazásáról szóló panaszokat

Abaújlakon három beadványozó is azt állítja, hogy a helyi közmunkások mellett ott állt valaki, aki ellenőrizte, hova húzzák az ikszet. Mindhárom panaszt másodfokon is elutasították.

Papírokat mutatott a külügy: két hete szólt Amerika, hogy baj lesz

Vadai Ágnes ellenzéki politikus három dokumentumba nézhetett bele a beutazási botrány kapcsán. Szerinte hat embert tiltottak ki.

Tétényi Éva: Én mindig „esztergomi” maradok

2010-ben a Jobbiktól az MSZP-ig mindenki mögé állt, majd négy év ellenszél után idén a pártok magára hagyták. Egy hete alig három százalékkal vesztett fideszes ellenfelével szemben. Esztergom volt független polgármesterével beszélgettünk.

Kik húzták az ikszet? Cáfol a bitófás Orosz

Orosz Mihály Zoltán Érpatak megválasztott polgármestere cáfolja több szavazatszámláló bizottsági tag állítását, miszerint egyes szavazók helyett a polgármester emberei húzták be az ikszet, illetve mások helyett szavaztak. Orosz Mihály egyébként néhány hónapja nemzetközi bonyodalmat okozott azzal, hogy Izrael vezetőit – bábuként jelképesen – bitófára juttatta.

Az ügyészségen a tűcsereprogrammal kapcsolatban kiszivárgott levél ügye

Az illetékes kerületi ügyészség elutasította a tűcsereprogrammal kapcsolatban kiszivárgott levél miatt az ombudsman által tett feljelentést - közölte az MTI megkeresésére szerdán Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője, hozzátéve: a határozat ellen panasz érkezett.

Kocsis Máté végleg pert vesztett a kirúgott hivatalnoka ellen

Harmadszorra is a jogtalanul elbocsátott józsefvárosi hivatalnoknak adott igazat a bíróság. A volt köztisztviselőt Kocsis Máté polgármesternek írt három SMS-e miatt távolították el az önkormányzattól. A Kúria elutasította a VIII. kerület felülvizsgálati kérelmét, helybenhagyva a kártérítésként kifizetett 6,4 millió forintot.

Balatonboglár szabadulna a NER-től

A 2010 óta fennálló viszonyokat megelégelt helyi polgárok egy csoportja civil szervezetet alakítva próbálja leváltani a fideszes városvezetést. Furcsa hatósági ellenőrzések és az őket támogató evangélikus lelkész áthelyezése jelzik: nincsenek könnyű helyzetben.

Hamarosan nyilvánosságra hozzák a Norvég Alapok vizsgálati eredményeit

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata hamarosan befejeződik, és annak eredményéről hamarosan tájékoztatják a közvéleményt - mondta el Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Találatok: [155]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>