language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Intézmények:

Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány highlight_off

Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány

Az alapítvány a régió műemléki védelemben nem részesülő, de magyar vonatkozásban jelentős kultúrális-történelmi értékkel bíró épületek védelmére jött létre. Kuratóriumi elnöke Magyar Levente, kuratóriumi tagjai Jákli Gergely, Kiss-Parciu Péter, Pacsay-Tomassich Orsolya és Virág Zsolt.

Az alapítvány tulajdonába került a MANEVI Zrt. és a Comitatus-Energia összesen közel 16 milliárd forint értékű részvénye, illetve számos egyéb állami vagyonelem, köztük a kormány által 9 millió euróért vásárolt lendvai wellnesskomplexummal.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Hűbérként osztogatná Lázár János az uniós és állami pénzből felújított kastélyokat

Még kormánypárti körökben is ellenérzéseket váltott ki Lázár János legújabb törvénytervezete, amelynek alapján az építési miniszter saját döntésével, bárkinek a kérésére ingyen tulajdonba adhatná az ország legszebb kastélyait.

Óriásit kavart a Fidesz, hogy megmentse a kuratóriumban ülő minisztereket a kínos magyarázkodástól

Először kihúzta, majd – miután ráébredt ennek következményeire – fű alatt gyorsan visszatenné a törvénybe azt a rendelkezést a Fidesz, mely engedélyezi, hogy politikai felsővezetők „másodállásban” kuratóriumi tagok legyenek a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokban.

Félkész betongiccset vettek Tusnádfürdőn a magyar műemlékmentők

Hogy a Manevinek hol milyen ingatlanjai vannak, azt megpróbálja eltitkolni. Legalábbis tudomásom szerint eddig egyetlen sajtóorgánumnak sem adta ki az ingatlanok teljes listáját. Nekem sem, pedig kértem. Hogy Tusnádfürdőn is vannak ingatlanjai, az akkor derült ki, mikor más úton megkaptam azon ingatlanok listáját, amelyeket a magyarországi Manevi a romániai leányvállalatára íratott 2021 októberében. A tíz ingatlan közül három Tusnádfürdőn van.

Lehetetlen kiigazodni a határon túlra adott magyar közpénzszázmilliárdok kusza rendszerén

A határon túli magyar közösségeket rengeteg, évről évre növekvő mennyiségű magyar közpénz célozza 2010 óta. Az összegek jelentős része valós és fontos feladatokat végző szervezetek költségvetését gyarapítja, ugyanakkor az egész rendszer elválaszthatatlan a helyi fideszes klientúraépítéstől. Mindezt a pénzosztás átláthatatlansága, a költségek állandó sokszorozódása és a támogatások odaítélésének különös módjai támogatják, a dolog pedig már a szlovák kormány szemét is csípi. Cikksorozatunkban a dél-szlovákiai magyar közpénzek egy nagyobb szeletét – lévén a teljes kép feltárása a transzparencia hiánya miatt esélytelen – és a pénzmozgás politikai következményeit mutatjuk be.
Találatok: [4]  Oldalak:   1