language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Intézmények:

Nemzeti Földalapkezelő Szervezet highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>

Ángyán-jelentés: A Vas megyei földárverések mutatják meg legélesebben a NER hűbéri rendszerét

Vas megyében ugyan kevesebb állami földet árvereztek el, mint másutt, de az eredményekben nyomon követhető az Orbán–Simicska-háború is.

Ángyán József újabb jelentése: Hevesben bankár és szállodai menedzser is földbirtokos lett

Heves megyében az öt évvel ezelőtti földárveréseken a területek több mint fele kilenc nagy érdekeltséghez került. A nyertesek között bankár, ügyész és szállodai menedzser is akadt.

Mészárosék eladták a visontai naperőművet az államnak

Eladta 16 megawattos visontai naperőművét, továbbá bükkábrányi rekultivált bányaterületét az Opus Global Nyrt. közvetett tulajdonában lévő Mátrai Erőmű Zrt. - közölte az Opus.

„A véletlenek ebben az ügyben nehezen megmagyarázhatóak” – Hubay Gyula ügyvéd a Hubertus-ügyről

Több, mint négy év után jogerősen is lezárult a Hubertus-per, amelyben a magyar államot képviselő Nemzeti Földalapkezelő Szervezet feltűnő értékaránytalanságra, jogszabályba és jó erkölcsbe ütközésre hivatkozva támadta a Hubertus Bt-vel 1992-ben kötött szerződést.

A Fidesz-holdudvar is veszi a "zsíros falatokat"

Alig két hét van hátra addig a határidőig, amit a miniszterelnök szabott meg 340 ezer hektár állami föld eladására. Az már biztos, hogy ez a határidő nem tartható. Licitekre szinte csak elvétve kerül sor, és a "zsíros falatokat", a nagyobb, egybefüggő állami birtokokat a Fidesz-holdudvarába tartozók, illetve külföldiek vásárolják meg.

“Lesz botrány, ami érdekes botrány lesz” – Bitay Márton államtitkár a földárverésekről

Az állami földeladásokkal kapcsolatos égető kérdésekkel kereste meg az illetékes államtitkárt az Átlátszó. Bitay Márton szerint a vidék hosszútávú fejlesztése szempontjából irreleváns, ha hét és fél Budapestnyi területet eladnak az állami földvagyonból. Videóinterjú.

Mészáros Lőrincnek jó lesz. És még?

étfőn indulnak az árverések, földet ad el az állam. Ritka és fontos esemény az ilyen. Földet az állam alig szokott eladni, az utóbbi években legfeljebb bérelni lehetett az államtól termőföldet Magyarországon.

Senkinek sem fogja megérni Simicska-földet venni

Az új gazdák sem emelhetik majd Simicska Lajos és Nyerges Zsolt termőföldjeinek haszonbérleti díját úgy, ahogy a Fidesz szerette volna. A Mezort Zrt. vezérigazgatója szerint hiába volt az a kormányzati szándék, hogy mezőgazdasági vonalon kibabráljanak Simicskáékkal, a törvényekben szereplő időhatárokat nem sikerült úgy összehangolni, hogy az visszamenőleg a Mezorthoz tartozó földbirtokokra is érvényes legyen. Purgai Ferenc szerint a Mezort még vagy 35 évig fizethet olyan alacsony díjat, hogy abból az új gazdák még a hiteleik kamatát sem tudnák fizetni.

Előremenekül az ötvenedére zsugorodott Kishantos

Korábbi területének ötvenedén próbál fennmaradni a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság, miután tavaly elvesztette az összes, az államtól évtizedek óta bérelt földjét.

A FÖLDEKEN A HELYZET VÁLTOZATLAN – ITT A HATODIK ÁNGYÁN-JELENTÉS

Az egyenlőtlenségek nőttek, de az első hat hely ugyanazoké. A támogatott terület és a felvett támogatás nagyaságát tekintve ugyanakkor Nyerges Zsolt és Simicska Lajos érdekeltsége átvette a vezetést Csányi Sándor Bonafarmjától. Az állami földbérletek ügyeiben is a professzor által ezerszer bírált folyamatok folytatódtak, kevesen kaptak sokat, sokan keveset. Állatorvosi lovak, részletes kimutatások és elemzések a földről a VI. Ángyán-jelentésben.
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>