language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [276]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Homlokon csókolta a szerencsejáték

Öt kaszinó működtetési lehetőségét kapta meg a kormánytól, s már ennek a piacnak a modern kori nyitányánál, a rendszerváltáskori újraosztásakor is ott volt. Azóta végig a placcon volt, hol egy, hol több terem üzemeltetésében. A legszebb években közel húsz kaszinó működött az országban, és most, hogy csak három van, ki áll az egyik mögött? Andy Vajna!

Mekkorák voltak a trafikpályázatok?

25 millió forintos másolási díj fejében adná át majd valamikor a trafikpályázatok anyagát a fejlesztési minisztérium a DK-nak, holott erre tegnapi határidővel bírósági ítélet kötelezi. Ismert a pályázatokat elbíráló bizottság névsora is, de a tagok közül senki nem akart nyilatkozni.

Mészáros Lőrinc ismét duplázott cégeivel

Egyre ível felfelé az Orbán Viktorral szoros kapcsolatokat ápoló Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester építőipari cége, a Mészáros és Mészáros Kft. csillaga.

A Simicska-birodalom jobban teljesít

Több mint 22 milliárd forintot fizettek ki a tavalyi év után Simicska Lajos cégei.

Pénztalicskázás: Orbán partnerei a legbőkezűbb osztalékfizetők

A kormánynak elsősorban a bankok, az energiaszolgáltatók és a távközlés pénztalicskázása fáj, de kutatásaink szerint tavaly az ország száz legnagyobb osztalékának 90 százalékát nem ezek a cégek utalták külföldre. Az Opten segítségével elkészített listánkról ezúttal a Magyarországon tényleges tevékenységet végző külföldi befektetőket vesszük sorra.

Norvég pénzek: A magyar kormány sértette meg a megállapodást

Nem a magyar kormánynak vannak problémái a Norvég Alappal, hanem a norvég kormánynak a magyar fél szerződésszegő magatartásával – vázolta fel a régóta húzódó konfliktus új értelmezését Tove Skarstein, Norvégia budapesti nagykövete.
Találatok: [276]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>