language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

A Bálnától a biodómig – Elkészült a budapesti korrupcióról szóló jelentéstervezet

A munka jóval tovább tartott, mint azt előzetesen tervezték.

Mészáros Lőrincék nagy pénzt toltak be autópálya-koncessziós cégeikbe

A pályagondozáshoz és -építéshez kell a tőkeemelés, de a sokszorosát kapják majd az államtól 35 éven át.

Itt a bizonyíték: Puch László egyszerre dolgozik a NER-nek és az MSZP-nek

Több olyan üzletember akad, aki 2010 előtt a baloldal szekerét tolta, most pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszere előmozdításáért fáradozik. Az elmúlt másfél évben Puch László igazolta, hogy ő ennél is többre hivatott: a Fidesz-állam 1,64 milliárd forintnyi tendergyőzelmet és 315 milliós, vissza nem térítendő turisztikai támogatást szavazott meg neki, ám cégei közben a parlamenti MSZP-frakciónak is számláztak. A szocialisták volt pénztárnoka tehát úgy ellenzéki, hogy kormánypárti, s ezt olyannyira nem akarja elhallgatni, hogy a vállalkozásait menedzselő ifjabb Puch László válaszra is méltatta lapunkat. Sőt: kérésünkre elküldte az 1,5 milliárdba kerülő új balatoni panziójuk látványtervét – így minden adófizető ellenőrizheti, mihez járul épp hozzá néhány garassal.

A botrányhősök 18 milliárdot kaszáltak, mióta Borkai a polgármester

Az uutóbbi 13 évben a győri közbeszerzések 37 százalékát olyan cégek nyerték, amelyek tulajdonosainak vagy vezetőinek neve előkerült a polgármesteer botrányában.

Idén 130 milliárdot költünk az MSZP-SZDSZ kormányok kőbe vésett szerződéseire

Hiába költött a kormány 2010 óta 37 milliárdot a ppp projektek kivásárlására, a legdrágább börtönök és a Müpa továbbra is magánkézben vannak, és kiemelkedő hasznot termelnek a tulajdonosaiknak.

Egyetemi korrupciós kockázatok

Versenyeztetés nélküli beszerzések, százmilliós szállítói tartozások, jogosultság nélküli kötelezettségvállalások, szabálytalan elszámolások, hiányzó belső ellenőrzés – egyebek mellett ilyen hibákat talált az Állami Számvevőszék az egyetemek és főiskolák gazdálkodásának átvilágítása során.

Folytatódik a CET-beruházás pere

A Central European Time (CET) - beruházás ügyében folyó perben kiderülhet, hogy Budapest korábbi vezetése egy offshore cég adósságáért vállalt felelősséget - írja tegnapi közleményében a Fővárosi Önkormányzat. A hivatal a Népszabadság tegnapi számában megjelent cikkre reagált, miszerint a főváros benyújtotta fellebbezését a bankgaranciáról szóló CET-ügyben a Pécsi Törvényszék múlt heti ítéletével kapcsolatban.

Sukoró-per: létezik-e az időutazás?

Az állam kérését elutasítva egyelőre nem hozott részítéletet a Fővárosi Törvényszék arról, jogos-e az állam 2,1 milliárdos kötbér-követelése a Suko-róra tervezett kaszinó koncessziós szerződése után. Eközben az sem tisztázott, hogy jogszerűen bontották-e fel a koncessziós szerződést a KC Bidding Kft.-vel.
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>