Intézmények: |
Így gyarapodik a család a NER-ben
Kormányzati és társadalmi cél is, hogy az intézményben élő értelmi fogyatékos, továbbá pszichiátriai ellátást igénylő, valamint szenvedélybeteg emberek nagyobb intézmények helyett kisebb közösségekben élhessenek. Az erre elkülönített összes (uniós és hazai) forrás összesen 25 milliárd forint, az ehhez kapcsolódó beruházások lebonyolítása a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) hatáskörébe tartozik az Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése – intézményi férőhely kiváltás elnevezésű EFOP-2.2.2. projekt keretében.
Balázs Ákos
Halász János
Mező Barna
Rácz Róbert
Török Imre
Török Imréné Mező Erika
Derecske és Térsége Fejlődéséért Alapítvány
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ
Hajdúböszörményi Városgazdálkodási Kft.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK)
Magyar Diákok Kultúrájáért Egyesület
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
Tömb 2002 Kft.
2014-2020-as uniós ciklus
EU
rokonok
támogatás
Újabb 4 milliárdot szakíthatnak a szegénycsomagokon a mutyigyanús cégek
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SzGyF) ismét élelmiszercsomagokat szerez be uniós pénzből szegény gyermekes családok számára. Minimum 238 ezer darabot, de opciósan akár 340 ezer darabra is felmehet a megrendelés. A tendert a Halker Kft. nyerte, négy partner, a Kedvenc JM. Kft., a Halker Mirelit Depó Kft., a Jégszilánk Kft. és a Gastro-Hús Kft. társaságában, akárcsak egy tavaly év végi élelmiszercsomag-pályázatnál. A különbség annyi, hogy most az ötösfogat volt az egyetlen ajánlattevő.
A EMMI-ben nem tudnak OLAF-vizsgálatról
A Emberi Erőforrások Minisztériumában nem tudnak arról, hogy segélycsomagok ügyében is vizsgálódik az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF.
Miért akar egy fideszes vállalkozó Belaruszból szerezni olcsó építőanyagot Paks II.-höz?
Szegedi fideszes tárgyalt Minszkben, az állami árutőzsdén olcsó építőanyag, faáru megvásárlásáról azzal, hogy az árut a Paks II. beruházásnál használnák fel. Az ottani magyar külgazdasági attasé közvetített. Nem csak építőanyagot, de munkaerőt is hoznának Fehéroroszországból.
A messziről jött közeli cég: úgy tarolt a tendereken, hogy még telephelye sincs a megyében
Meghatározó szereplője a Békés megyei közbeszerzéseknek régi ismerősünk, a hajdúböszörményi TÖMB 2002 Kft. A viharsarki tendereknél hol a negyedik körben kerül elő, hol az összes vetélytársát kizárják, hol drágán dolgozik, hol teljesíthetetlennek tűnő feltételeket is teljesít. A lényeg: majdnem mindig nyer.
Bánki András
Gulyás Gábor
Halász János
Mező Barna
Rácz Róbert
Simonka György
Török Imre
Békés Megyei Hajnal István Szociális Centrum
Békés Megyei Kormányhivatal
Békés Megyei Körös-menti Centrum
Békés Megyei Szociális
Békéscsabai Tankerületi Központ
Derecske és Térsége Fejlődéséért Alapítvány
Eleki Pszichiátriai Betegek Otthona
Épít-Takarít 2004 Bt.
Fidesz
Hajdúböszörményi Tankerületi Központ
Hajdúszoboszló Ipari Park Kft.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
Tömb 2002 Kft.
állami/önkormányzati szerződések
építőipar
klientúra
közbeszerzés
pályázat
szociál
takarítás
Békés megye
Hajdú-Bihar megye
Hajdúböszörmény
Magyarbánhegyes
Mezőkovácsháza
Pusztaottlaka
Éhező kisgyerekek - Eltenderezett segélyakció
Egy furcsa közbeszerzésen a piaci árnál drágábban vásárolt élelmiszercsomagot rászorulóknak az Emmi. Úgy másfél milliárddal juthat kevesebb a nélkülözőknek.
Ennél aljasabb csalást még Hadházy Ákos sem látott
„Ezt a csomagot Magyarország kormánya juttatta el önhöz és családjához” – hirdetik kék alapon fehér betűkkel azok a dobozok, amelyekben az úgynevezett Rászoruló személyeket támogató operatív program (RSZTOP) keretében kiosztott élelmiszersegélyek jutnak el a szegény, kisgyermeket nevelő családokhoz. A felirat tényszerűen igaz, csak – ahogy mondani szokták – nem fejti ki a valóság minden részletét.
Először is a dobozok tartalmát az Európai Unió forrásaiból vásárolták, vagyis főként a holland és német adófizetőknek tartoznak értük hálával a rászorulók – illetve azok, akik az erre a célra kiírt, és megfelelően irányított közbeszerzéseken leszállíthatták a dobozokba kerülő termékeket. Hadházy Ákos, az LMP társelnökének legújabb kutatásai szerint ugyanis az derült ki, hogy lényegében egyetlen cégcsoportra írták ki a pályázatokat, és ha valaki más is elindult, azt kizárták vagy ajánlatukat érvénytelenítették.
Czirbusz István
Kósa Lajos
Ráthonyi Zoltán
Sipos Tamás
Alaszka Kft.
Börmy Kft.
Gastro-Hús Kft.
Halker Kft.
Halker Mirelit Depo Kft.
Jégszilánk Kft.
Kedvenc JM Kft.
Közétkeztetést Pályázó Kft.
Mortak Fruit Kft.
Reál-hálózat
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
csalás
élelmiszeripar
EU
háttér
közbeszerzés
pályázat
Épp most szórnak el 77 milliárdot a férőhelyek kiváltására, de ettől nem lesz jobb az intézetben élők helyzete
Februárban számoltunk be arról, hogy a teljes ellátórendszert, de még a romafelzárkóztatást is maga alá gyűrő mamutszervezet, a Szociális és Gyermekjóléti Főigazgatóság (SzGyF) erőltetett tempóban próbálja végrehajtani a nagy intézetek kiváltását.