language

Kulcsszavak:

hitelezés highlight_off

Intézmények:

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>

Hiába a válság és az infláció, már Orbánéknak is van megtakarításuk

Viszonylag rövid időn belül adtak le ismét vagyonnyilatkozatot a parlamenti képviselők és kormánytagok: a 2022-ben megválasztott országgyűlés, illetve az új kormány tisztségviselői megtették ezt legutóbb tavasszal és nyáron is. Most azonban a január 31-i határidő kötelezte őket erre. Már senki sem mondhatja, hogy Orbán Viktornak semmije sincs.

Botrány, hős – Czeglédy Csaba portréja

Többéves csúszás után májusban végre meghallgatja a bíróság a költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csabát, aki szinte biztosan a baloldal közös képviselőjelöltje lesz 2022-ben Szombathelyen. Áttekintettük a zűrös ügyvéd-politikus-vállalkozó eddigi karrierjét.

Szeviép-botrány: Gyurcsányék ebben a buliban is benne voltak

Ahogy arról korábban beszámoltunk, első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne az Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Hiszen, ahogy korábban írtunk, mind a szegedi önkormányzattól, mind pedig a baloldali kormányok idején számos más költségvetési szervtől is kapott megbízásokat a cég. A botrányban nyakig benne volt Oláh Lajos, a Gyurcsány-párt országgyűlési képviselője, aki a 2007-ben átadott 4000 négyzetméteres Szeviép-székházat az általa felügyelt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal rögtön bérbe is vette havi ötmillió forintért.

Tavaszig rács mögött maradhat Czeglédy Csaba

Három hónappal meghosszabbítaná az ügyészség Czeglédy Csaba és két bűntársa előzetes letartóztatását – értesült lapunk. A hárommilliárdos csalással gyanúsított szocialista politikust egy makói munkaerő-közvetítővel kapcsolatos büntetőperben szerdán tanúként hallgatja meg a Szegedi Törvényszék.

Kifizethetik a Czeglédy-Gyurcsány botrány eltapsolt pénzeit

Az Országgyűlés keddi döntésével felkérte a kormányt arra, hogy kártalanítsa azt a mintegy ezer diákot és nyugdíjast, akik a Czeglédy-Gyurcsány botrány miatt nem juthattak hozzá a pénzükhöz. A baloldal szombathelyi képviselője, akit még júniusban helyeztek előzetes letartóztatásba egy rendkívül szövevényes hálózatot működtett. A gyanú szerint a cégei több mitn hárommilliárd forintot nem fizettek ki a költségvetésnek. A Czeglédy-botrányban feltűnik Gyurcsány Feerenc és Dobrev Klára, de az MSZP Nemzeti Választási Bizottsághoz delegált tagja ellen is nyomozhatnak.

Czeglédy-ügy: Dobrev Klárát tanúként idézik

Napokon belül kézhez kapja idézését az Altus Portfólió Kft.-t vezető Dobrev Klára. Úgy tudjuk, Gyurcsány Ferenc feleségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai a jövő héten tanúként akarják meghallgatni, mivel az Altus több alkalommal is kölcsönt nyújtott a hárommilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Zrt.-nek.

Elveszett a Kopaszi-gát közvagyon jellege

Újbuda egykor dzsungelszerű Duna-parti része, a Kopaszi-gát, szűk másfél évtized alatt ingatlanbefektetők prédája lett. A kétezres évek első felében a rossz közbiztonságáról, kétes hírű kocsmájáról, illegális hulladéklerakóiról, hajléktalantanyáiról elhíresült parti szakaszra Molnár Gyula volt XI. kerületi, MSZP-s polgármester (pártja mai országos elnöke) és az akkoriban a szocialistákhoz köthető nagyvállalkozó, Leisztinger Tamás szórakoztatónegyedet, vízi vidámparkot ígért. Ma pedig az alig tíz éve magánparkként megnyitott, szép, de kihasználatlan Kopaszi-gát melletti területen 120 méteres – világörökségi szakemberek szerint a védett budai panorámát is veszélyeztető – felhőkarcolót, lakó- és szórakoztatónegyedet fog építeni Orbán Viktor ismerőse, Garancsi István, a Fideszhez köthető nagyvállalkozó.

Már évekkel ezelőtt behálózta a Népszabadságot a Fidesz

Heinrich Pecina most eladott kiadója, a Népszabadságot bezáró Mediaworks létre sem jöhetett volna a kormány beleegyezése nélkül. Pecina a kormánnyal akkor még szövetséges Spéder Zoltán embere volt. A Simicska–Orbán szakítás és a Spéder-leszámolás után dőlt el végleg, hogy 2018 előtt kormányközelbe kell vonni a kiadót. Pecina kirakta a kisebbségi tulaj MSZP-s alapítványt a Népszabadságból, de lap bezárásában a szocialisták is nyakig sárosak. Orbánék nem hagytak más választást Pecinának, mint hogy bezárja az újságot, mielőtt átjátssza a kiadót Mészáros Lőrinc köreinek.

A Nagykörúttól a metróalagutakig

Az Alstom 2002-ben elbukott a nagykörúti villamosok tenderén, de négy évvel később már a francia cég vitte el a 2-es és 4-es metróvonalak járműbeszerzésének 65 milliárd forintos üzletét. A 2002 és 2009 közötti Medgyessy–Gyurcsány-kormányok idején számos korrupciógyanús beruházásról, pártfinanszírozási ügyről írt a hazai és a nemzetközi sajtó.
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>