language

Kulcsszavak:

hitelezés highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Az Orbán-kormány nyomja a pénzt Vajnának, de a végén Simicska nevethet

Információink szerint az Eximbankon kívül egy másik állami pénzintézet is beszáll még a 19 milliárdos összértékű TV2-s bizniszbe Andy Vajna oldalán. Kérdés, ez mire lesz elég, ugyanis Simicska Lajos tovább harcol a tévéért: a cégbíróságon próbálja gáncsolni Vajnát.

Valaki itt lopott dolgozattal nyúlt le kétszázmilliót a magyar államtól

Kétszázmillió forintot fizetett egy internetről letöltött és újrahasznosított tanulmányért az egyik állami vállalat, az Atev Zrt. A sötét ügyhöz egy idős, szegény férfit használtak fel: papíron ő a számlát kiállító szlovákiai cég tulajdonosa és vezetője.

Az adóhivatal viheti a lakók megmentésére szánt pénzt

Csődbűntettel vádolják azt a vállalkozót, aki miatt a Raiffeisen Bank végrehajtóval akart kilakoltatni szegedi lakástulajdonosokat. L. Gábor 890 millió forintot vont el a hitelezőktől egy felszámolási eljárásban. Lehet, hogy az adóhivatal viszi el a lakók tehermentesítésére felajánlott pénzt.

Szép csendben tologatják a paksi határidőket

Nyílt levelet küldött Lázár Jánosnak, a paksi bővítésért is felelős miniszternek Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért ­EP-képviselője a beruházásra vonatkozó adatok titkosításával kapcsolatban, mivel azt tapasztalta, hogy az egyik legfontosabb szerződés titkosítása menet közben ismeretlen okból módosult. Jávor szerint a 30 éves általános titkosításra ugyanúgy nincs hihető magyarázat, mint a határidők önkényes tologatására.

Iszonyúan sokba kerül, mégis kistafírozzák a közmédiát

A márciusban elindított M1 hírcsatorna fenntartása idén 4,3 milliárd forintba kerül a médiaszolgáltatási alapnak, a júliusban startolt M4 Sport pedig 5,4 milliárdba. A növekvő kiadások miatt a kormány átvállal 47,2 milliárdot az állami média adósságából, így tartalom-előállításra 9 milliárddal több jut.

70 milliót érhet Varga Mihályék luxuslakása

Nagyjából 70-80 millió forint értékű lehet az a luxuslakás, amelyet 2009-ben vásárolt Varga Mihály és családja a budai Pasa Parkban. A vételár kevesebb lehetett a környéken megszokottnál – de ez inkább magyarázatot igényel, mintsem magyarázatul szolgál.
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>