Kulcsszavak: |
A Simon-ügy után újra nyomoznak a XVIII. kerületben
Elrendelte a nyomozás folytatását a XVIII. kerület az előző kormányzati ciklusban (2008-ban és 2009-ben) lebonyolított kötvénykibocsátásaival összefüggésben a Fővárosi Főügyészség – tudta meg a Nol.hu.
Mit tudunk, és ehhez képest mit kellene még tudnunk a paksi bővítésről?
A paksi bővítésre kötelezettséget vállaló orosz-magyar nemzetközi szerződés megerősítéséről és kihirdetéséről szóló parlamenti szavazás és a hitelfelvételről szóló múlt heti nyilatkozatok alapján eljutottunk odáig, hogy legalább már az látszik, hogy mi az a kevés, amit a kormány magától nyilvánossá akar tenni az évtized legfontosabb magyar állami döntéséről. Ideje tehát áttekinteni, hogy ezzel szemben mi lenne az, ami egy ilyen ügyben a nyilvánosságra tartozik. Egyelőre három perünk körvonalazódik.
A Simon-botrány tíz fő kérdése
Hogyan tud egy szürke, vélemény és valódi befolyás nélküli, nem túl dörzsöltnek tartott politikus százmilliókat felhalmozni? Kié a pénz? A sajátja, vagy csak őrzésre adták oda neki?
Megint nyertünk az MTVA ellen, elsőfokon nyilvános a székházhitel-szerződés
Még most is alig hisszük el, hogy az MTVA hogyan maxolta ki jogi eszköz- és érvkészletét annak érdekében, hogy ki ne derüljön, milyen feltételekkel vett fel 43,4 milliárd forint hitelt. Abszurd érvek, perelhúzó taktika és jogcsavarás: az MTVA ezúttal is alulmaradt adateltitkoló hadjáratában. Az első fokú bíróság keddi ítélete alapján ki kell adnia a Kunigunda utcai székházra felvett hitelszerződésének teljes szövegét.
Varga: olyan „biankószerződés” a paksi, ami még olcsóbb lehet
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az új paksi erőmű megépítéséhez annyi kölcsönt kívánnak felvenni Oroszországtól, amennyibe az kerül.
Orosz-magyar atomegyezség: még csak szándék?
Soha ilyen terjedelemben és ennyire irányított tálalásban nem foglalkozott még az orosz sajtó magyar miniszterelnök moszkvai látogatásával, mint most az Orbán–Putyin-találkozóval – állítja Sz. Bíró Zoltán, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.
A műtrágyakirály, aki Csányit ostromolja
Egy kamionnal érkezett a kádári Magyarországra, ahol még 30 évesen is kajak-kenu edző volt egy szabolcsi kistelepülésen, aztán alig húsz év alatt a második leggazdagabb magyar lett Bige László.
Töröcskeié a csodásan fejlődő takarékszövetkezet
Kiderült, hogy a Széchenyi Bank alapító-tulajdonosa, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója birtokában van az a takarékszövetkezet, amely az elmúlt években rekordnövekedést tudhat maga mögött, és amelyhez nemrégiben felügyeleti biztosokat rendelt ki a Magyar Nemzeti Bank.
Kocsis Máté belengette a lex SZDSZ-t
A Fidesz arra szólítja fel az SZDSZ egykori elnökeit, Kuncze Gábort, Fodor Gábort és Kóka Jánost, hogy fizessék vissza a párt által évekkel ezelőtt a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) irodavásárlásra felvett hitelt, különben törvény hoznak erről is.