language

Intézmények:

Honvédelmi Minisztérium (HM) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Lapok:

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [66]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Inog Hende Csaba széke

Októberben már leválthatják Hende Csaba honvédelmi minisztert, és ennek semmi köze nincs azokhoz az ügyekhez, amelyekkel a miniszter mostanában a sajtóban szerepelt, hanem aggályos gazdasági ügyek miatt. Viszont harckocsikat valószínűleg valóban nem juttatunk Ukrajnába, mert a magyarországi tankok legfeljebb barikádnak jók.

HM: csak összehangoltuk a Gripenek gyakorlórepülését a Fradi-stadion avatásával

A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint "térben és időben" összehangolták a Ferencváros új stadionjának vasárnapi avatásával a Gripenek gyakorlórepülését, így többletköltség sem jelentkezett.

Kiakadt az MSZP az FTC-stadion felett elhúzó Gripenek miatt

Az MSZP véleménye szerint a honvédséget pártpolitikai propagandára használták, amikor a Honvédelmi Minisztérium megszervezte, hogy Gripen vadászrepülőgépek húzzanak át a Ferencváros stadionja felett, annak vasárnapi avatóünnepségén – mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Demeter Márta.

Vádat emeltek a katonai főiskola két ingatlanának eladása miatt

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt három ember ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség az egykori Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Kara két ingatlanának eladása miatt – közölte Nagy Andrea, az ügyészség szóvivője.

A sajtóval veszekszik a bukott tábornokper miatt az ügyészség

Egy apró hibát elismert az ügyészség, de egyebekben szakszerűnek és törvényesnek tartja a saját eljárását az úgynevezett tábornokperben, amelynek vádlottjait első fokon bizonyítottság hiányában felmentették. Fazekas Géza szerint újabban úgy védekeznek a vádlottak, hogy a nyomozás során még együttműködőek, a tárgyaláson viszont visszaéléssel vádolják meg az ügyészeket.

A pártatlanság vélelme

Egyre-másra hamis vagy legalábbis hanyagul kidolgozott vádnak bizonyul az elszámoltatási bűnlajstrom, ami mind kínosabb a kormányzatnak. A célszemélyek eséllyel keresnek elégtételt a bíróságokon.

Vádat emeltek Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter ellen

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter, jelenlegi MSZP-s országgyűlési képviselő, valamint dr. Fapál László a Honvédelmi Minisztérium egykori közigazgatási államtitkára ellen.

DK: koncepciós eljárás a Juhász Ferenc elleni vádemelés

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel az ügyészséget, hogy fejezze be "Orbán Viktor politikai céljainak kiszolgálását", és állítsa le a Juhász Ferenc elleni "koncepciós eljárást" - közölte az ellenzéki párt pénteken.
Találatok: [66]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>