language

Helyek:

Horvátország highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [89]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Ismét a Mol vezetői után nyomoz a horvát ügyészség egy horvát lap szerint

Újabb büntetőeljárást indított a horvát ügyészség Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgató ellen - írja egy horvát lap. A Mol vezetőjét és több társát "bennfentes információval való visszaéléssel" gyanúsítják.

Törvénnyel védené az INA-t a Mol-tól a horvát kormány

Jadranka Kosor horvát miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy olyan törvényt készítenek elő, amely korlátozná az INA olajvállalat külföldi tulajdonhányadát. A zágrábi magyar nagykövet szerint ez ellentétes lenne az Európai Unió elveivel és előírásaival.

Lezárták a volt horvát miniszter elleni nyomozást a Mol-INA-ügyben

A horvát ügyészség nem talált bizonyítékot Damir Polancec ellen, a volt horvát miniszterelnök-helyettest korrupcióval gyanúsították a Mol-INA-ügyben.

Egy horvát lap szerint hamarosan vádat emelhetnek Sanader ellen a Mol-ügyben

A Vecernji list nevű horvát lap úgy tudja, a következő napokban vádat emelhetnek a volt horvát kormányfő ellen. Ivo Sanadert a múlt hónapban hallgatták ki, akkor tagadta, hogy a Mol megvesztegette volna az INA irányítási jogainak megszerzése érdekében.

Az INA visszautasította a horvát tőzsdefelügyelet fenyegetését

A Mol résztulajdonában álló horvát INA energiavállalat visszautasította a horvát tőzsdefelügyelet múlt heti közleményét, amelyben törvénysértő befolyásolással vádolta meg a cég magyar elnökét, Áldott Zoltánt.

Fenyegeti a horvát tőzsdefelügyelet az INA magyar vezetőjét

Törvénysértő befolyásolással vádolta és szankciókkal fenyegette meg pénteki közleményében a horvát tőzsdefelügyelet (Hanfa) az INA magyar elnökét, Áldott Zoltánt, miután a cégvezető egy interjúban kritizálta a hatóság működését. A Hanfa és az INA vezetése közötti konfliktus hónapok óta tart, de a hangvétele eddig nem volt ennyire durva.

Érkezett horvát jogsegélykérelem, de Hernádiról nincs benne szó

A horvát ügyészség jogsegélykérelemmel fordult a magyar ügyészséghez, az INA olajtársasággal kapcsolatos ügyben. A megkeresés azonban nem tartalmazza Hernádi Zsolt kiadatási kérelmét - közölte a Legfőbb Ügyészség szerdán.

A horvát versenyhatóságnál is támadják a Molt

Hernádi Zsolt Mol-elnök-vezérigazgató hivatalosan cáfolt horvát kiadatási kérelmének keddi híre mellett folytatódik a Mol elleni horvátországi támadássorozat: zágrábi sajtóbeszámolók szerint az INA felügyelőbizottságának horvát kormány által delegált tagjai már a versenyhatóságon keresztül is próbálják érvényteleníteni a Mol INA felett gyakorolt irányítási jogát. Egy másik lap szerint a Mol már keresi a kapcsolatot a közeledő választások várható győztesével.
Találatok: [89]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>