language

Intézmények:

Hungária Értékpapír Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Kulcsszavak:

hűtlen kezelés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Nem bűncselekmény, hogy Fót pénzét a bedőlt Hungária forgathatta

Vádemelési javaslatot tesz az ügyészségnek június közepéig a tavaly tavasszal bedőlt Hungária Értékpapír vezetővel szemben a Nemzeti Nyomozóiroda mintegy 8 milliárd forintos csalás miatt. A Pest megyei rendőrök viszont lezárták azt a nyomozást, aminek azt kellett volna felderítenie, bűncselekményt követtek-e el, akik a Hungáriára bízták Fót egymilliárdját.

Fazekas válaszolt: tett a tárca feljelentést brókerügyben

A minisztériumhoz tartozó egyik cég 400 millió forintot vesztett el, amelyet a bebukó Hungária Értékpapír Zrt-nél tartottak. A TIG nevű háttérintézmény nem tarthatta volna brókercégnél a pénzét.

Fazekas elsőre bukta a pörköltet és a 410 milliót is

A földművelésügyi miniszter „érdes” kijelentései miatt indított pert Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese ellen. Mivel Gőgös véleménye összefüggésben áll a közügyekkel, attól függetlenül élvezi a véleményszabadság alkotmányos oltalmát, hogy helyes, helytelen, tetsző vagy nem, értékes vagy értéktelen gondolatot tartalmaznak-e – indokolta a földművelésügyi miniszter keresetének az elutasításában a veszprémi bíróság.

Kezd kellemetlenné válni a Fidesznek a fóti botrány

Az önkormányzat által létrehozott ideiglenes vizsgálóbizottság szerint a polgármester is felelős azért, hogy Fót egymilliárd forintot bukott a csődbe ment Hungária Értékpapírral kötött szerződéssel.

Quaestor - Bennfentesek és még bennfentesebbek

Rokoni szálak, baráti kapcsolatok, közös üzletek - nap nem telik el, hogy ne kerülne nyilvánosságra a brókerbotrányok újabb kormánypárti szála. Ennek ellenére az ügyészség nem vizsgálja, rendelkezett-e például a kabinet bennfentes információkkal a Quaestor-ügyben, a Fidesz pedig sikerrel akadályozza, hogy a kormányzati kapcsolatokat és hatósági/felügyeleti visszásságokat parlamenti vizsgálóbizottság tárja fel.

Felszívódott milliárd: a brókerbotrány fóti szála

Magáningatlanok belterületbe vonásával kárpótolja Fót városa a lakosság befolyásosabb részét, köztük magát a polgármestert is az elbrókerezett egymilliárdért – ez csak kicsit gonosz olvasata a brókerbotrányban bennégett Pest megyei kisváros szerdai képviselőtestületi ülésének. A pénzre alighanem keresztet vethetnek, az ügy aktái mindenesetre már a megyei ügyészségen vannak.

Orbánékra dől a brókerbotrány

Beismerő vallomással felérő nyilatkozatot tett a kormányfő, amikor kijelentette, hogy ő utasította a minisztériumokat, hogy a brókercégekben lévő kormányzati pénzeket vegyék ki. Orbán Viktor szerepvállalásából a szocialisták azt a következtetést vonták le, hogy a miniszterelnök elárulta és cserbenhagyta a magyar embereket, ezért távoznia kell a tisztségéből. Egyre több jel mutat arra, hogy a sorozatos brókercsődök szálai, de különösen a Quaestoré egészen a kormányfőig, illetve érdekköréig vezetnek. "Pünkösdi Quaestor-királyság Tápióságon" - lapunk munkatársa, igaz, meghívás nélkül, ellátogatott a Quaestor-ügy egyik kulcsszereplőjévé avanzsált Orgován Bélához, de legalábbis a lakhelyéül szolgáló településre.
Találatok: [7]  Oldalak:   1