language

Személyek:

Hunvald György highlight_off
Nagy György (Erlak) highlight_off

Hunvald György

Hunvald György (Hunwald György) (Budapest, 1965. július 7.) jogász, Budapest VII. kerületének korábbi MSZP-s polgármestere. 1994 márciusában lépett be az MSZP-be, 1995-től 1998-ig a VII. kerületi MSZP elnökségének tagja, 1998-tól elnöke. 2000-től vezetője az MSZP VI–VII–VIII. kerületi alapszervezet küldöttcsoportjának. 2009. februártól előzetes letartóztatásban volt hűtlen kezelés vádjával. 2010 novemberében emeltek ellene vádat. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak. A Fővárosi Törvényszék 2012. február 24-én, 3 év elteltével hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Hunvald Györgyöt a bíróság az ingatlanokkal kapcsolatos csalás vádjában felmentette. Ugyancsak felmentette 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás, illetve 1 rendbeli vesztegetés vádja alól. Ugyanakkor bűnösnek találta a lakáskiutalások és a szerződések kapcsán hivatali visszaélésben, hűtlen kezelésben és magánokirat-hamisításban. Hunvaldot 2014-ben a Kúria jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte két rendbeli hivatali visszaélés miatt az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében. 2015-ben pedig a Szegedi Ítélőtábla jogerősen két és fél év börtönt szabott ki rá hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt, amelyek mögött nem volt valódi teljesítés. Később az utóbbit a Kúria formai okokból hatályon kívül helyezte. mivel egyesíteni kellett volna az ellene zajló büntetőeljárásokat. Az ügyben hozott ítéletek Hunvaldot jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt letöltendő börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték, ám a három előzetesben törtött év beszámítása miatt Hunvaldnak nem kellett börtönbe vonulnia. 2023-ban a Kúria megsemmisítette az összes, őt eddig elmarasztaló ítéletet, mivel törvénysértések sora történt az eljárásokban (bűnösségéről ugyanakkor nem hozott döntést).

2014. július 1-jén lemondott kerületi elnöki posztjáról, és az önkormányzati választásokon sem kívánt indulni. 2016. júliusában Hunvaldot újra az erzsébetvárosi MSZP elnökévé választották, a pártból végül 2019 nyarán lépett ki. Időközben jogászként ledoktorált és dr. Hunwald György néven tevékenykedik. (Wikipedia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [89]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Döntöttek: előzetesben marad Hunvald

Nem jogerősen három hónappal meghosszabbította a nyomozati bíró Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását - erősítette meg a Népszava információját Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Június közepéig marad Hunvald előzetesben?

Indítványozta Hunvald György március 12-én lejáró előzetes letartóztatásának meghosszabbítását a Központi Nyomozó Főügyészség - tudta meg lapunk. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője megerősítette: indítványukban három hónappal kérték a kényszerintézkedés meghosszabbítását, június 12-ig.

Hunvald György pályaképe - Polgármesterkedések

Három hete előzetes letartóztatásban van Hunvald György, Erzsébetváros polgármestere. A kerületben közszeretetnek örvend, működéséhez azonban kétséges ingatlanügyek sorozata társult.

Ügyvéd nélkül maradhat a polgármester

Jogerőssé vált az erzsébetvárosi szocialista polgármester előzetes letartóztatása - Hunvald György fellebbezését a bíróság elutasította.

30 nap előzetes

Elrendelte Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását a bíróság - értesült lapunk. Információink szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság nyomozati bírája a 30 napra szóló döntést azzal indokolta: fennáll a bűnismétlés veszélye illetve a szocialista politikus megkísérelheti meghiúsítani az eljárást, melyet az ügyészség a vitatott kerületi ingatlanértékesítések ügyében folytat.

Hunvald előzetesben

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság tegnap Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros polgármesterét. Bűnszervezet tagjaként, bűnsegédként elkövetett hétrendbeli csalással és kétrendbeli csalási kísérlettel gyanúsítják.

Őrizetben Erzsébetváros szocialista polgármestere

A főügyészség szerint Hunvald György bűnsegéd volt a VII. kerületi ingatlan-bűnszervezetben, s tegnap őrizetbe vették. Jelenleg 14 ház eladása ügyében zajlik nyomozás.

Erzsébetvárosi kabaré

"A polgármester úr akadályoztatása miatt nem tudott megjelenni" - közölte a rendkívüli képviselő-testületi ülés elején Gergely József a VII. kerület alpolgármestere, majd hozzátette: ő helyettesíti az őrizetbe vett Hunvald Györgyöt.
Találatok: [89]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>