Személyek: |
|
Intézmények: |
Vádat emeltek Hunvaldék ellen
A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke, Hunvald György, volt erzsébetvárosi szocialista polgármester és 23 társuk ellen kedden különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt.
Hunvald: "ártatlan vagyok"
Nem érti Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester, hogy húsz hónapja tartják előzetes letartóztatásban, miközben a nyomozati iratokat megismerve ügyvédje arra jutott: nincs megalapozott gyanú a bűnösségére, sőt "őrizetbevételekor sem volt, az azóta lefolytatott bizonyítás pedig semmit nem tett hozzá, inkább elvett a gyanúból."
Zuglói milliók: újabb gyanú Hunvald ellen
Hűtlen kezeléssel gyanúsították meg Hunvald György előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármestert két zuglói képviselő, az SZDSZ-es Killik Jenő és Kovács-Csincsák László MSZP-s frakcióvezető tanácsadói szerződései ügyében is – értesült lapunk.
Demszky Gábor tündöklése és bukása I.
Demszky Gábor az egyetlen befolyásos magyar politikus, aki úgy vonul vissza, hogy sohasem vesztett választást.
Demszky várja a rendőrök hívását
Gyanúsítottként hallgathatják ki hamarosan Demszky Gábort a bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt a BKV-nál indított nyomozásban – tudta meg lapunk.
Előzetesben maradhat Hunvald
Vélhetően nem kerülhet szabadlábra az országgyűlési választás idején Hunvald György, Erzsébetváros volt szocialista polgármestere – értesült a Népszava.
Félmilliárdos tanácsok Zuglóban is
Elképesztő összegeket szórtak el mondvacsinált tanácsadói szerződésekre Budapest XIV. kerületében az elmúlt években. A lapunk birtokába került lista szerint csaknem félmilliárdot tapsolt el az MSZP–SZDSZ-es vezetés. Jutott megbízás Weinek Leonárd polgármester volt üzlettársainak, egy letartóztatott SZDSZ-es politikusnak, egy Gyurcsány Ferenccel közös egykori érdekeltségének, valamint az alpolgármester lányának is.
Gál György
Halász Iván
Halász Nóra
Hunvald György
Killik Jenő
Molnár Judit
Rotyis József
Sinkovits Péter
Sztancsik Ferenc
Szűcs István (Zugló)
Virág Attila
Weinek Leonard
MSZP
Open Consulting Rt.
Pertia Rt.
REORG Gazdasági és Pénzügyi Zrt.
SZDSZ
Tiara Rt.
önkormányzat
rokonok
tanácsadás
ügyvédek
Bp. XIV. kerület
Budapest
Kis szocialista szívességek
Újabb bűncselekmények elkövetésével, hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással gyanúsítja a főügyészség Hunvald György VII. kerületi szocialista polgármestert és Gál György volt SZDSZ-es frakcióvezetőt. Az utóbbi terhére ezúttal a hűtlen kezelés bűnsegédletét róják.
Hunvald a haverok nőinek adott fizetést
A VII. kerületi polgármester a kerületi SZDSZ- és Fidesz-hangadó barátnőjét illetve ex nejét szerződtette a kerülethez.
Politikusok bilincsben, szökésben, tárgyalóteremben
Tavaly is több polgármester, alpolgármester, országgyűlési és önkormányzati képviselő és közhivatalnok került szembe a törvénnyel.
Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)
Elnökválasztás - SZDSZ
Kunbajai hulladékbiznisz
Czibula Csaba
Deme Gábor
Farkas Kálmán
Gál György
Halász István
Hatvani Csaba
Hunvald György
Kardos Péter
Nagy György (Erlak)
Sajtos Csilla
Szabó Loránd (Dombóvár)
MSZP
SZDSZ
csalás
hivatali visszaélés
hulladéküzlet
hűtlen kezelés
ingatlan
parkolás
sikkasztás
vesztegetés