language

Kulcsszavak:

hűtlen kezelés highlight_off

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [570]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak a fideszes polgármester ügyében

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a Bóta József, Szihalom fideszes polgármestere által húsz évig vezetett egri Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Középiskola gazdálkodása miatt – derül ki a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság érdeklődésünkre küldött válaszából. Ez az az iskola, amelyről korábban megírtuk, diákjait az általa vezetett éttermekben, kávézókban fizetés nélkül dolgoztatta az egyébként kiváló hírű vendéglátós.

Kétes múltú régi barát újíthatja fel a washingtoni magyar nagykövetséget

Újabb zsíros megrendelést kapott az elmúlt évtizedekben több kormány számára is megbízható partnernek számító Mega-Logistic Zrt.: a cég 3,8 milliárd forintért újíthatja fel az új washingtoni magyar nagykövetség épületét. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent tájékoztató szerint a társaság feladata a Külgazdasági és Külügyminisztérium megrendelésének értelmében egyebek között a teljes tervdokumentáció, az engedélyek beszerzése a műemléki védettségű épület átalakítására, amelynek részét képezi egy 650 négyzetméteres mélygarázs, valamint a zöldtető kialakítása is. (A magyar állam az 1860 négyzetméteres, háromszintes washingtoni belvárosi ingatlant, Alexander Graham Bell egykori villáját még 2016-ban vette meg 16,5 millió dollárért, akkori árfolyamon mintegy 4,7 milliárd forintért.)

Kötvénybiznisz: Polt Péter úgy véli, hogy nincs itt semmi látnivaló

Nem állná ki egy hatósági ellenőrzés próbáját a kötvényprogramban részt vevő közvetítőcégek engedélyeztetési eljárása – írtuk még az Országgyűlés gazdasági bizottságának furcsa döntéseit feltáró, december 14-i cikkünkben, miután bírósági végzéssel pereltük ki a bizottsági dokumentumokat. Az érintetteknek azonban nincs oka aggodalomra. Ilyen ellenőrzés úgysem jön egyhamar, a korábbi Fidesz-tag legfőbb ügyész, Polt Péter legalábbis semmilyen bűncselekményre utaló nyomot nem talált a Magyar Nemzet által feltárt információkban.

Kötvényüzlet: Pesttől Párizsig érnek a húszezresek

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) végleges adataiból kiderült, hogy 6585 bevándorlónak jegyeztek le állampapírt a közvetítővállalkozások. Az egy kivételével adóparadicsomokban bejegyzett cégek ezzel 155 milliárdos bevételt könyvelhettek el. Jól járt a Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez és Habony Árpádhoz, a kormányfő tanácsadójához köthető ügyvédi iroda is. Kosik Kristóf cége vehette át a letelepedési engedélyeket, ezért ügyfelenként ötezer euró ütötte a markát. Az iroda ebből tízmilliárd forinthoz jutott. Vagyis a kötvényprogram összesen 165 milliárdos bevételt hozhatott a Fidesz-közeli érdekköröknek. Ez akkora összeg, hogy ha húszezer forintos bankjegyeket fektetnénk hosszában egymás után, a sor légvonalban Budapesttől Párizsig érne.

Letelepedési kötvények: nem futhatnak el a kérdések elől a fideszes miniszterek

Eddig sikerrel akadályozta meg a kormánypárti többség, hogy az Országgyűlésben napirendre kerüljön a letelepedési kötvények ügye. Csakhogy év végéhez közeledve elkezdődnek a szakbizottságokban a miniszterek szokásos éves meghallgatásai, és ezeken az üléseken a kormánytagok kénytelenek lesznek valamiféle magyarázattal előállni az Orbán-kormány bevándorlási programjával kapcsolatban, aminek során közel 20 ezren kaptak a magyar államtól letelepedési engedélyt.

Nyomoznak a tervezett atlétikai stadion ügyében

Lapunk éppen pénteken számolt be arról, hogy csak Budapest maradt versenyben a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséért, megtudtuk, hogy a rendőrség nyomozást indított a tervezett atlétikai stadion helyszínének állami megvásárlása miatt. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés bűntettének gyanújával folytat eljárást az ügyben Hadházy Ákos feljelentése alapján. Az LMP társelnöke az után fordult a hatóságokhoz, hogy lapunk megírta: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 16,5 milliárd forintért jutott hozzá a Rákóczi híd pesti hídfőjétől délre fekvő 15 hektáros területhez még 2014-ben. A ferencvárosi telket eredetileg a 2024-es olimpiai játékok atlétikai sportlétesítménye helyszínének nézte ki a kormány, azonban a tervezés azután sem állt le, hogy Budapest visszavonta olimpiai pályázatát.

Jancsó Andrea: Ferencvárosban legalizált korrupció zajlik

Bácskai János polgármester bosszújának tartja Jancsó Andrea önkormányzati képviselő, hogy a ferencvárosi képviselő-testület múlt heti döntése után kizárták őt és Baranyi Krisztinát (Együtt) a városfejlesztési bizottságból. A két politikus ugyanis az elmúlt hónapokban számtalan visszás ügyet derített fel: Jancsó Andrea adatkérései nyomán számoltunk be például a kerületi önkormányzati lakásokkal kapcsolatos botrányról, míg Baranyi Krisztina volt az, aki felhívta a figyelmet a helyi parkolási ügyre, és eredményt ért el az Illatos úti környezetszennyezés elleni harcban.

420 milliárdos gigatender miatt tettek feljelentést

Valószínűleg olyan súlyos szabálytalanságok történtek a 420 milliárd forintos víziközműépítési tendereken, valamint a kapcsolódó tanácsadó pályázatokon, hogy felvetődhet a hűtlen kezelés és a versenykorlátozás gyanúja. Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Polt Péter legfőbb ügyésznél, és arra kéri, indítson nyomozást a hatóság – írja a Közérdekvédelmi Központ blog. Nemcsak Polt, hanem a Közbeszerzési Hatóság elnöke is kapott bejelentést.

Tovább nyomoznak Spéder Zoltán ellen

December 21-ig meghosszabbították a nyomozást a Spéder Zoltán korábbi érdekeltségébe tartozó cégek ellen – derül ki Polt Péter legfőbb ügyész válaszából, amelyet Szakács László MSZP-s képviselő kérdésére adott. A képviselő még szeptember 11-én érdeklődött arról, hogy „hol tartanak a Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok által kötött szerződéseket érintő nyomozások”. Polt Péter azt is elmondta, hogy okirati bizonyítékok beszerzése miatt a nyomozók központi elszámolóházat, hatóságot és bankot is megkerestek, de az érintett cégek vezető tisztségviselőit még mindig nem hallgatták ki tanúként. Erre azonban most december 21-ig újra bőven van idő.
Találatok: [570]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>