language

Lapok:

Intézmények:

Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>

Gigászi offenzívába fogott Mészáros Lőrinc

A külpiacokról szeretne friss pénzt és befektetési lehetőségeket szerezni Mészáros Lőrinc, hogy tovább hizlalja a kormányzati hátszéllel, nem éppen etikusan felépített cégbirodalmát.

Mészáros és Tiborcz közösen újít fel leromlott, műemléki épületeket

A jövőben együttműködik a Konzum-csoport és a BDPST Group az ingatlanbefektetés, az ingatlanfejlesztés – és üzemeltetés területén olvasható az Appeninn közleményében. A Tiborcz István tulajdonában lévő BDPST Zrt. stratégiai befektetőként megvásárolja a Konzum PE Magántőkealap 20,59 százalékos részvénycsomagját az Appeninn Holdingban. A Konzum PE Magántőkealap kizárólagos befektetői Mészáros Lőrinc és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix. A Budapesti Értéktőzsdén közzétett tranzakció zárását követően a tőzsdei társaság irányítása a 33,2 százalékos tulajdonhányaddal rendelkező Konzum-csoportnál marad.

Mészáros dörzsölheti a tenyerét, az MNB rábólintott egy zsíros üzletére

Zöld utat adott az MNB, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségéhez tartozó Konzum Nyrt. minősített befolyást szerezzen a CIG Pannónia nevű biztosítótársaságban, illetve annak leányvállalatában.

Egy hotel, amely érdekes módon nem került Mészáros Lőrinc érdekeltségébe

Bedöglött bankhitel fejében az Indotek-csoport követeléskezelője veszi át a harkányi gyógyszállót, amely Mészáros Lőrinc színre lépése előtt még a tőzsdei Konzumhoz tartozott.

Újabb céget kebeleztek be Mészáros Lőrincék

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyta, hogy a Konzum Nyrt. és érdekeltségei közvetlen közös irányítást szerezzenek az Appeninn Nyrt. felett – közölték a társaságok csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Nehéz úgy nyaralni belföldön, hogy ne Mészárosnak fizessünk a szállásért

30 milliárdos tőkeemelés kezdődött a Mészáros-birodalom egyik cégénél.

Idő előtt lett Mészároséké a Balatontourist

Ezúttal Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért közös cégét bírságolta meg a Gazdasági Versenyhivatal.

Vazallusnak való vidék? – Tállaitól Mészárosig

A magyar társadalom feudalizálódását jelzi, hogy egyre több vidéki térség hűbérbirtokká válik: fideszes politikusok szinte a magukénak tekintik. Kivételezett helyzetük a kormányzásának 13. évére készülő Orbán Viktor kegyétől függ, így alattvalói áhítattal tekintenek rá, közben a helyieknek bizonygatják, hogy ennek az udvari kapcsolatnak a révén tudnak sok mindent kijárni. A HVG összeállításának első része.
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>