language

Lapok:

Intézmények:

Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. highlight_off

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Évente többmilliárdos nyereséget hozó céget adhat át az állam egy Lázár János vezette alapítványnak

Egy salátatörvény tervezetébe rejtették el a pontot, amely szerint ingyen megkaphatja a mezőhegyesi Ménesbirtok vagyonát is kezelő alapítvány az ATEV Fehérjefeldolgozót.

Még több pénz mehet a Ménesbirtok négycsillagos hotelére

Újabb közbeszerzést írt ki az alapítványi agrárcég a Nónius Hotel felújítására azzal, hogy negyvenszázalékos készültségben van a négycsillagos hotel. Eddig 3,2 milliárd forintot nyertek el a cégek a közbeszerzéseken a komplexum felújításra.

Mészáros Lőrinc agrárbirodalmának csúcsvezére is bekerült a Ménesbirtok igazgatóságába

Lázár János teljesen NASA-fokozatra kapcsolt, minden kétséget kizáróan begyűjtötte az agrárcég és az azt kezelő alapítvány vezetésébe az agrárium hazai csúcsszakembereit.

Budai villát vett Áder János klímavédelmi alapítványa

A köztársasági elnök alapítványának cége megvette a Pasaréti úti villát, Lázár János alapítványa pedig beköltözött.

A Rózsadombon lesz a központja a mezőhegyesi Ménesbirtokot kezelő alapítványnak

Fél évvel a hivatalos bejelentés, és egy hónappal a kuratóriumi tagok nyilvánossá tétele után, október 27-én bejegyezték a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t az államtól átvevő Jövő Nemzedék Földje Alapítványt. A szervezet székhelyét 237 kilométerre a birtok központjától, a Pasaréti úton jegyezték be.

A Lázár János felügyelte Ménesbirtok közel félmilliárdos veszteségről 30 millió forint nyereségre fordult

A több tízmilliárd forint közpénzzel kitömött állami mintagazdaság a járványos 2020-as évet 30 millió forint adózott nyereséggel zárta.

Elindult az építkezés a mezőhegyesi ménesbirtokon, egyelőre golfpálya és kisvasút nélkül

Régi, impozáns majorépületeket újítanak fel félmilliárd forintból. Közben dolgozói értekezletet is tartott az új vezérigazgató, de azon csak annyi derült ki, hogy az idén nem kapnak karácsonyi csomagot. Mindeközben az önkormányzat is spórol, minden képviselő ingyen dolgozik Mezőhegyesen.

A békési fideszes képviselő is szembemegy a szabadkígyósi kastélyra vonatkozó előterjesztéssel

Az állami vagyon kezelésével megbízott tárca nélküli miniszter egy vagyonátadásokról szóló törvényjavaslatba csomagolva nyújtotta be a parlamentnek az előterjesztést, amelyben a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonosi jogait átruházná a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-re.

Máris visszavonta a Mezőhegyesi Ménesbirtok a golfpályatervezős közbeszerzést

Mint arról beszámoltunk, 800 millió forintos közbeszerzést írtak ki a Mezőhegyesi Ménesbirtokon tervezett beruházások tervezésére és előkészítésére, eszerint a birtokon termálvizes fürdő, 4 csillagos szálloda, lelátós prémium lovarda, verseny-kézilabdapálya, két kosárpálya, két squashpálya, edzőterem, fitneszterem, wellnessrészleges konferencia- és rendezvényterem, golfklub és kisvasút is épülne, miközben egyébként az utóbbi hónapokban 70 embert küldtek el a cégtől.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>