language

Lapok:

Személyek:

Schaller-Baross Ernő highlight_off

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Schaller-Baross Ernő

1987-ben született Budapesten, a Fidesz tagja, 2008 és 2010 között országgyűlési képviselő, 2013 és 2018 között a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány külügyi igazgatója volt,

2016-2018 között a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának külügyi tanácsadója volt, 2018 és 2021 között helyettes államtitkár volt a Miniszterelnökségnél.

2021 januárjában, Szájer József lemondása után őt nevezte ki a Fidesz európai parlamenti képviselőnek.

A Millenáris Park megóvására létrehozott alapítvány kuratóriumi tagja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Fideszes EP-képviselők is felkerültek a legnagyobb mellékes jövedelemmel rendelkezők listájára

Két fideszes EP-képviselő is található azon a listán, amelyen a Transparency International összegyűjtötte azt az ötven politikust, akiknek a legnagyobb a mellékkeresetük. A helyzet rámutat a képviselői jövedelmekkel kapcsolatos felületes és önkéntes adatszolgáltatás hátrányaira.
Találatok: [1]  Oldalak:   1