Lapok: |
Hunvald-ügy: neten az előzetest megszüntető végzés
A Fővárosi Bíróság 2011. május 13-án tartott tanácsülésén Hunvald György előzetes letartóztatását megszüntette, és vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A végzés teljes szövege a Hunvald-per blogon olvasható.
Fizetések a KIM-ben: ennyit keres Navracsics és az államtitkári kar
Navracsics Tibor kormányfő-helyettes, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetője miniszterként a tavalyihoz képest változatlan összegű, havi 1 101 900 forint bruttó illetményben részesül idén - tette közzé a KIM.
Újabb „érdekes” minisztériumi húzás: háborognak a függetlenek
A független színházak működési támogatásáról szóló pályázat kiírása alaposan felkavarta a kedélyeket előadóművészeti berkekben május elején.
Értékes termálvíz miatt tettek tönkre egy céget?
Vagyont érő termálkutak megközelíthetősége miatt vethettek szemet az Ikervár-Fa Kft. telephelyére – véli a cég vezetője. Szerinte emiatt vitték vállalkozását felszámolásba, s adták el fatelepüket. A bíróság tájékoztatása alapján ugyanakkor a kft. tulajdonosai négy éven át nem emeltek panaszt a felszámolási eljárás ellen, amelynek felszámolóbiztosát a telep eladásával kapcsolatban vesztegetés miatt első fokon három év börtönre ítélték.
Népszámlálás: 2,5 milliárdos keretösszegű közbeszerzés indul
Megjelent a 2011. évi népszámlálás feldolgozási feladataihoz kapcsolódó közbeszerzési eljárás megindításának engedélyezéséről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben.
Káeltől Simicskának
A közvetve Simicska Lajos egykori Fidesz-pártpénztárnok, volt adóhatósági elnök érdekkörébe tartozó Mahir Cityposter Kft. nyerte az állami tulajdonú, Káel Csaba egykori miniszterelnökségi bedolgozó filmes által vezetett Művészetek Palotája Kulturális Szolgáltató Kft. közbeszerzési pályázatát budapesti és vidéki nagyvárosi hirdetőoszlopi felületek bérbeadására és azok megtöltésére.
A MAK és a MAOE helyzetéről
Petíciók, válasz nélkül maradó nyílt levelek, értetlenség és - azt kell mondanunk: természetesen - teljes bizonytalanság övezi a kormányzat által tavaly decemberben megszüntetett közalapítványok körüli helyzetet.
A költségvetési csalás elleni fellépésbe kezd a Ház
Az Országgyűlés jövő heti, kétnapos ülésén kezdheti tárgyalni a költségvetési csalás tényállásának a kormány által kezdeményezett bevezetését.
Gyurcsány hozzájuthat az ügyészségi iratokhoz, de nem viheti el azokat
Gyurcsány Ferenc a mentelmi joga felfüggesztésével összefüggő ügyészségi iratokat áttanulmányozhatja ugyan, a dokumentumokat azonban nem kaphatja meg - mondta a mentelmi bizottság elnöke válaszul a volt kormányfő levelére.
A FIFA támogatja a fogadási csalások felderítését
A FIFA összesen 20 millió euróval támogatja az Interpolt a fogadási csalások nyomozásában.