Lapok: |
Fideszes politikus is vádlott a Hunvald-ügyben
Hunvald György egykori szocialista polgármester után Lipcsey György, Tiszaújváros fideszes önkormányzati képviselője is börtönbe kerülhet az erzsébetvárosi ingatlanügyben.
Fideszes városvezető ad magának jutalmat – „kell a répa a bot végére”
Ózd polgármestere és alpolgármestere saját magát jutalomban részesíti, hogy „anyagilag is ösztönözve legyenek” a takarékos gazdálkodásra. A takarékosság okán máris tíz főt bocsátanak el a város közoktatási és közművelődési intézményeiből.
Százmillióba került a HM cégének a koszovói álmodozás
Hamar szembesült a honvédelmi tárca cégének, a HM EI Zrt.-nek a vezetése azzal, hogy a Pristinában létesítendő sportközpont és a térségben tervezett pezsgőfürdő- és medence-értékesítés nem lesz jó üzlet, ennek ellenére még másfél éven át több mint százmillió forintot költöttek rá.
Budai: a MOB ne utaljon pénzt a vizsgálat befejezéséig
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által végzett vizsgálat dokumentációja alapján Budai Gyula hivatalosan, írásban kereste meg azon cégeket, amelyeknek - a tavalyi Európa-bajnoksághoz köthető szerződéseik révén - a MÚSZ hónapok óta, összességében több mint 80 millió forinttal tartozik.
Közétkeztetési botrány egy Fideszhez kötődő cégcsoport körül
Milliárdos értékű budai ingatlant szerezhet meg követelése fejében a közétkeztető Hungast. A Fideszhez kötődő cégcsoport Pest megyével csatázik.
Újabb kérdőjelek Schmitt Pál életrajzában
Schmitt Pál életrajzában nem szerepel az a több mint egy évre tehető, 1980-81-es időszak, amikor már megvált az Astoriától, de még nem ült át a Népstadion és Intézményei főigazgatói székébe.
Parlamenti képviselők jövedelmi toplistája
Sohasem jövedelmezett olyan jól a parlamenti képviselőség, mint mostanában – derül ki a friss HVG összeállításából. Az élen Gyurcsány Ferenc áll, akit Papcsák Ferenc követ.
Hálószobatitkokra nem kíváncsi a szolgálat
Az államigazgatásban dolgozók is téves információkkal rendelkeznek arról, hogyan végzik munkájukat a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) munkatársai.
A MÁV Cargo megvásárlását is vizsgálja egy osztrák parlamenti albizottság
Az egykori MÁV Cargo megvásárlását és az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) más vitás gazdálkodási ügyeit tűzte napirendre szerdán az osztrák parlament egyik albizottsága.
Korrupció Kézdivásárhelyen
Rossz helyszínt választott március 15. megünneplésére Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester múlt szombati letartóztatását követően vasárnap közleményben jelezte, hogy kihagyja négynapos erdélyi látogatásának utolsó állomását.