language

Kulcsszavak:

idegenforgalom highlight_off

Helyek:

Kisvárda highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [25]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

A borsodi Disneyland és a kisvárdai másfél milliárdos rom – az elbénázott nemzeti várfelújítás

Rom volt, most viszont csak torzó. Tavaly év végére kellett volna újjáépíteni a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramban részt vevő kisvárdai várat, de egyelőre nem tudni, mi lesz vele. A cél az volt, hogy rekonstruálják a várromot, és kulturális központot faragjanak belőle. Hiába nyert el Kisvárda 2,28 milliárd forintot, a projekt most leállt. A kisvárdai önkormányzat év elején szerződést bontott a kivitelezővel, mert folyamatosan kitolta a határidőket, végül a vár átadásának időpontját is, ráadásul a téten is emeltek. Tény, hogy az sem vitte előre az ügyet, hogy időközben egy mentálisan beteg férfi felgyújtotta az építkezést.

Öt éve árbevétel nélkül létező céget vett meg az „udvari söprögető”

A Cinema-Hotel Zrt.-hez tartozó Várda Sport Kft. szekere viszont nagyon jól fut, ez magyarázhatja Kis-Szölgyémi Ferenc üzleti lépését.

Drónvideó: üresen áll a 2,4 milliárd forintból épült luxus-teniszakadémia Kisvárda mellett

Megnéztük a nettó 2,4 milliárd forintból épült luxus-teniszakadémiát Kisvárda mellett, amit a volt fejlesztési miniszterhez, Seszták Miklóshoz köthető alapítvány húzott fel közpénzből. A szántóföldek között megvalósult teniszparadicsom ugyan már egy éve megnyílt, de nincs nyoma, hogy az öt évfolyamos iskolában elindult volna az akadémiai oktatás, a sportlétesítmény oldalán pedig igazán művészet foglalt időpontot találni. A közpénzzel kitömött alapítvány nem válaszolt az adatigénylésünkre, amiben azt szerettük volna megtudni, mennyien használták a pályákat, és miből tartják fent az akadémiát. Több mint 1 milliárd forintot költöttek a szomszédos tó turisztikai fejlesztésére is, aminek a keretében többek között hobbit-házakat húztak fel. Ezeknél a fejlesztéseknél azonban többnyire zárt kapuk fogadtak minket, és még mindig a helyi kocsma tölti be leginkább a turisztikai információs központ szerepét.

Lówellness-ügy: Kisvárdán valahogy mindig Seszták ismerősei irányába áramlik a pénz

Nincs olyan szál, ami ne Seszták Miklóshoz vezetne abban a több mint három éve teljes homály övezte kisvárdai projektben, amellyel 2,2 milliárd forint támogatásból lórehabilitációs központtal kombinált lovasakadémia épülne.

Szombathelytől Csíkszeredáig: közel 20 focicsapat van már Mészáros Lőrinc köreiben

A DVTK tulajdonosváltásával már az NB I. harmadához köze van az ország leggazdagabb emberének, de az alacsonyabb osztályokban és a határon túl is könnyű belefutni Mészáros Lőrinc jelenlétébe.

Egy atomerőmű-modell lesz Kisvárda legújabb látványossága

Kisvárda a helyi kötődésű Seszták Miklós minisztersége idején méltán érdemelte ki a “Kelet Felcsútja” elnevezést: a kisvárosra húszmilliárd forintnál is több közpénz hullott 2014-2018 között. Az abszurd fejlesztések máig nem álltak le, most épp a kisvárdai ECO-park interaktív fejlesztéséhez keresnek pályázókat. A projekt egyik látványossága egy atomerőmű-modell lesz.

Drónfelvétel: megnéztük a kisvárdai NER-Disneylandet

Budapestről három óra autóval az ukrán és szlovák határ közelében fekvő Kisvárda. A kisváros nemhiába vívta ki magának a „kelet Felcsútja” címet: amíg a kisvárdai kötődésű Seszták Miklós 2014-től 2018-ig Magyarország nemzeti fejlesztési minisztere volt, több mint 20 milliárd forint közpénz érkezett a városba.

Mocsárra épül Seszták Miklós meseországa

Időközben közelebb érünk a több mint 2 milliárd forintból felhúzott stadionhoz, ami mellett a fedett edzőcsarnok fehér kockaépülete készteti hunyogásra az embert. A Várnál egy uniós pályázatról tájékoztató tábla áll, miszerint annak turisztikai fejlesztése 1,5 milliárd forintból valósul meg. Az 1400-as években létesített vár ennek ellenére szinte csak egy romos falat jelent egy toronnyal. Ha eddig nem sugárzott volna az átgondolatlanság a területről és a különböző projektek halmazáról, akkor a western-kocsma és a csarnok közötti gazos, füves részre irányuló kérdésem után már nem lett volna helye másnak. Kísérőm szerint ott lesz a több mint 700 férőhelyes parkoló egy része. Szerettem volna logikát találni abban, hogy miért célszerű a látványosságok sorát egy parkolóval megszakítani, de akárhogy próbálkoztam, nem sikerült. Az újabb érvek pedig akkor fogalmazódnak meg bennem, amikor kiderül: a stadion, a filmstúdió és minden más itt a területen a várat körbevevő egykori mocsaras területre épült fel. A filmstúdió területe éppen ezért is volt építésre alkalmatlan kategóriába besorolva. A kisvárdai látványosságok sora azonban ezzel nem ért még véget: lesznek a közeli tóban kalandparkként szolgáló mesterséges szigetek, a tóba süllyesztett virtuális akvárium is.

Apokalipszis a mesekastély árnyékában Kisvárdán

Kisvárda egy átlagos város Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az ukrán és a szlovák határ közelében. Az utóbbi években azonban fantasztikus módon megszaporodtak az egészen elképesztő beruházások, olyanok mint: fűtött pályás sportcsarnok, termálvizes lórehabilitációs központ, látványszegénynegyed, csúszdapark, öko-filmpark, teniszakadémia. Egyesek szerint az is közrejátszott abban, hogy hirtelen ömleni kezdett a pénz a régióba, hogy a helyi születésű Seszták Miklós fejlesztési miniszter lett. Később pedig, miután távozni kényszerült posztjáról, több hozzá köthető beruházás megbicsaklott.

Nem elég a jóból: öko-filmparkot csinálnak Kisvárdán a mozipark mellé

Lassan már se szeri, se száma a Kisvárdára tervezett sport és turisztikai beruházásoknak, a lista pedig egy újabb projekttel bővül. A stadion, sportcsarnok, termálvizes lórehabilitációs központ, látvány-szegénynegyedes mozipark, csúszdapark, értelmezhetetlen Díszlet utca mellé most az Öko-filmpark sorakozik fel új beruházásként.
Találatok: [25]  Oldalak:   1 2 3   >  >>