A kötvényeket pályáztatás nélkül kiválasztott, jellemzően offshore hátterű cégek forgalmazzák. A rendszert úgy építették fel, hogy valójában soha egyetlen államkötvény sem kerül egyetlen letelepedni próbáló külföldi állampolgár tulajdonába. 2013-ban és 2014-ben a programban lényegesen többen kaptak tartózkodási engedélyt, mint ahányan kötvényt vásároltak.
Rogán Antal és Habony Árpád ügyvédje több mint ötmilliárd forintot kereshetett a kötvényüzlettel – tudta meg lapunk. Több, korábban elítélt külföldi is letelepedési engedélyhez jutott hazánkban.
Több feljelentés is született a letelepedésikötvény-üzlet miatt, azonban a magyar hatóságok egy esetben sem találtak semmi rendkívülit. Ennél már csak a nyomozást lezáró indoklások beszédesebbek.
A Heti Válasz ma három sajtó-helyreigazítási perben is győzött. A téma: Habony Árpád baráti köre és a letelepedésikötvény-biznisz. A vesztes felperesek: egy grúz-izraeli üzletemberpáros.
Habony Árpád, Habony Árpád, Habony Árpád: a letelepedési kötvényeket forgalmazó három nagy cég közül mindnek a hátterében kimutatható a miniszterelnök nagy lábon élő, de áttekinthetetlen anyagi hátterű informális tanácsadójának jelenléte. Az elmúlt évek egyik legsötétebb, az állami monopóliumot magánkezekbe átjátszó mutyijának képébe a Heti Válasznak sikerült újabb mozaikdarabkát beilleszteni, a cikk a hetilap friss számában olvasható.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozás keretében vizsgálja a letelepedési államkötvények értékesítésének hátterét. Az ügy előzménye az volt, hogy a három éve kezdődött kétes üzletekkel kapcsolatban anonim bejelentést tettünk az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál tavaly decemberben.
Vannak olyan bevándorlók, akiket szeret a Fidesz: ők azok, akik nem maradnak az országban, de finanszírozzák a költségvetést, és sokat tejelnek a húsosfazék közelében elhelyezkedő offshore vállalatoknak, míg az adófizetők buknak az üzleten.