language

Lapok:

Személyek:

Ivo Sanader highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Két évet kapott első fokon Hernádi Zsolt

Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő hat évet, Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. első embere pedig két évet kapott Zágrábban Maja Štampar Stipić bírótól. Az ítélet 10,5 év időmúlással is csak első fokú, biztosra vehető, hogy fellebbezéssel folytatódik. A bíró igazat adott a vádnak abban, hogy a felek megállapodást kötöttek, Sanader pénzért cserében segíti a Mol és a horvát állam megállapodását. A védők szerint ez az eljárás még elfogultabb és jogszerűtlenebb volt, mint az a korábbi, amit érvénytelenített a Horvát Alkotmánybíróság.

Napokon belül ítélet várható Hernádi Zsolt zágrábi büntetőperében

Több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2009 júniusában két ciprusi cég 5 millió eurót utalt egy svájci társaságnak. A különös tranzakciót elindító ciprusi cégek mögött magyar és orosz olajipari üzletemberek, a svájci fogadó fél mögött pedig egy horvát iparbáró állt. A horvát ügyészség szerint azonban a valódi feladó Hernádi Zsolt, a Mol első embere, míg a végső címzett Ivo Sanader horvát miniszterelnök lehetett. A vádlottak ezt kategorikusan tagadják, 2019 decemberében megszülethet az elsőfokú ítélet ebben a régóta húzódó és rendkívül szövevényes eljárásban.

Megkezdődött az egyesített per Hernádi Zsolt és Sanader ellen Horvátországban

Az előkészítő szakasszal megkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatója ellen a Zágráb megyei bíróságon, írta a helyi sajtó. A rendes tárgyalás október 23-án kezdődik.

Hernádi Zsolt horvátországi ügye: kontra, rekontra

Az Európai Unió Bírósága kimondta: egy európai elfogatóparancs végrehajtása nem tagadható meg egy tagországban pusztán azon az alapon, hogy a helyi ügyészség megszüntetett egy olyan nyomozást, amelyben az érintettet csupán tanúként hallgatták ki. A bonyolult anonim közlemény Hernádi Zsoltról, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójáról és fordulatos horvát ügyéről szól.

Újabb részletek derültek ki a Mol-INA-ügyben

A genfi választottbíróság álláspontja szerint Zágráb nem tudta bizonyítani az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében folytatott perben, hogy a vádlott kenőpénzt fogadott el a Moltól, a koronatanú nem volt hiteles, a bíróság pedig elfogultan ítélkezett – derült ki a Vecernji List című napilap által szombaton nyilvánosságra hozott genfi döntésből, amit az MTI szemlézett.

Kedves mađarski hatóságok, fogjátok el nekünk Hernádi Zsoltot! Hvala!

Folytatódik Horvátország talán legnagyobb gumicsontrágása, a Hernádi Zsolt Mol-vezér elleni eljárás. Az MTI péntek délutáni híre szerint az újabb fejlemény az, hogy a zágrábi megyei bíróság peren kívüli tanácsa pénteken úgy döntött: közvetlenül a magyarországi igazságügyi szerveknek küldi el a Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ellen kiadott európai elfogatóparancsot,

Egyesítették Ivo Sanader és Hernádi Zsolt perét

A zágrábi bíróság szerdán egyesítette Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt Mol-vezér perét, írja az MTI. A döntésre már lehetett számítani, mivel a két per párhuzamosan futott, de lényegében ugyanazt az ügyet tárgyalja.

Már a horvátok szerint sem biztos, hogy Hernádi lefizette Sanadert

Újabb fordulóponthoz érkezett egy sok éve tartó, szövevényes történet. A horvát alkotmánybíróság eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte a börtönre ítélt volt horvát miniszterelnök ítéletét. Ez jó hír Hernádi Zsoltnak is, hiszen Sanadert egyebek mellett éppen azzal a váddal ültették le, hogy kenőpénzt fogadott el tőle. Az egész tárgyalás újrakezdődik, a Mol vezére azonban még egy darabig marad az Interpol körözési listáján.
Találatok: [9]  Oldalak:   1