Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Pávatáncnak búbolás a vége
Népies hasonlatokban elbeszélt kopulációval dobta fel az elmúlt hetek gyakorlatának megfelelően jellemzően az oligarchákról szóló parlamenti ülést egy szocialista képviselő.
Völner mégis vizsgálódna az IMF-es videó ügyében
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a MÁV Start Zrt. és a Közlekedéstudományi Nkft. vezetőihez fordul annak érdekében, hogy vizsgálják ki az egyeztetés pontos körülményeit, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Kirúgták az IMF-ezős videó szereplőjét
Elbocsátották az állásából azt a szakértőt, aki a fejlesztési minisztérium képviseletében egy pénteki vasúti egyeztetésen – az arról nyilvánosságra hozott videó szerint – többek között vonalbezárások lehetőségéről beszélt, valamint arról, hogy azt egy államtitkár szerint a „büdös, mocskos” IMF-re lehet majd kenni.
A mocskos, büdös IMF-re kennék a vasútbezárást
Hűtlen kezelés gyanúját is felveti vasúti szakszervezeti vezetők szerint, hogy a MÁV nem azokat a vonalakat újítja fel, amelyeknél ez szükséges lenne, ehelyett viszont olyan helyen indultak munkálatok, ahol arra semmi szükség.
Veres István, a konfliktusos vállalkozó
Őrizetbe vette a rendőrség kedden a neves vállalkozót, Veres Istvánt, a hírek szerint a Zóna Taxi ügyei miatt. A vállalkozó az elmúlt évtizedben sokat packázott az állammal, sokszor sajátosan fogta fel a tulajdoni viszonyokat, most úgy tűnik, hogy rajtavesztett.
Oszkó lemondott a Wizz Air igazgatósági tagságáról
A Bajnai-kormány pénzügyminisztere a Wizz Air érdekében hagyja ott a légitársaságot, hogy a rá irányuló támadások ne keltsék rossz hírét a cégnek.
Egy év börtön vesztegetésért
Meg akarta vesztegetni a rendőröket egy 48 éves budapesti férfi. A Kaposvári Törvényszék kedden nem jogerősen egy év tíz hónap – négy évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.
Semmisnek nyilvánították a pécsi buszeladást
A jó erkölcsbe ütközőnek, ezért semmisnek nyilvánította a Zalaegerszegi Törvényszék kedden azt a szerződést, amelynek révén 2009-ben a Pécsi Buszközlekedési Zrt. (PK) eladta autóbuszait a PK Busrent Kft.-nek, majd attól visszabérelte a járműveket.
Budai: 15 milliárd forintos kár érhette a MÁV-ot
Elkészült az elszámoltatási kormánybiztos összefoglaló jelentése a MÁV háttérintézményeinek privatizációjáról és a vasúttársaság más jogügyleteiről. Budai Gyula 15 ügyben vélelmez visszásságot, ami megállapítása szerint csaknem 15 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a MÁV-nak.
Az utasok jól is járhatnak a Malév-csőddel
A Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József szerint Oszkó Péter igazgatósági tagként nem súgott a cégnek Malév-ügyben.