language

Lapok:

Személyek:

Matkó Mária (P. Mária) highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

A Kósa-botrányban elhíresült csengeri nő újabb áldozatait keresi a rendőrség

A Police.hu-n megjelent közlemény szerint a rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akiktől Sz. Gáborné csengeri lakos németországi örökséghez való hozzájutás segítése címén az elmúlt évek során kölcsönt kért és kapott, illetve a kölcsön visszafizetését az örökséghez jutásra hivatkozással ígérte.

Kósa Lajos az évek alatt kijárt az anyukájának egy ilyen összeget

"Családtag vagyok, a fiának a keresztapja", így mutatkozott be Csengeren, a közjegyzői iratokban szereplő Szabó Gáborné háza előtt egy férfi, aki vállalta, hogy elmondja a család állításait a Kósa-botrányról. (Ezek valóságtartalmát próbáljuk ellenőrizni, amint kiderül valami, természetesen megírjuk.) "A hölgy olyan állapotban van, hogy megkért engem, aki 9 éve, az elejétől ismerem ezt az ügyet, hogy álljak a rendelkezésetekre", mondta, de a nevét nem akarta elárulni, mert "más területen dolgozik", és ott nem akar ilyen típusú nyilvánosságot.

Mit tudni eddig a Kósa-botrányról?

A Magyar Nemzet kedden és szerdán részleteket közölt közjegyzői dokumentumokból, amelyeket Kósa Lajos és egy megbízó írt alá. Kósa eszerint vagyonkezelést kap a megbízó németországi öröklésből származó pénzére, emellett 800 millió forintos ajándékot fogad el az édesanyja számára, sőt, egy svájci repülőscégről és párizsi bankról is szó esik. Kósa azt állítja, egy csalásba rángatták bele, nem kapott pénzt, nem kezelt számlát, de nem ad magyarázatot érdemben arra, hogy neki mi előnye származott volna a szerződésből. A megbízó nő ellen tényleg nyomoznak, de a magányos csalóról szóló forgatókönyvet gyengíti, hogy a nő és Kósa több szálon is összeköthető.

Kósa Lajos történetének csomópontja: az Észak-Atlanti Kft., ahol a szálak összefutnak

Kósa Lajos különös „örököse”, a politikus vezette korcsolyaszövetség vezetői és a közjegyzői papírokban felbukkanó további emberek mind egyetlen furcsa cégben találkoznak. Kezd összeomlani a szólista szélhámosnő története.
Találatok: [4]  Oldalak:   1