language

Lapok:

Intézmények:

Miniszterelnökség highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Miniszterelnökség

A Miniszterelnökség Magyarországon a miniszterelnök munkaszervezete. Élén Lázár János állt 2012-től 2014-ig a miniszterelnökséget vezető államtitkárként, azt követően miniszterelnökséget vezető miniszterként. 2018. május 18-ától, a negyedik Orbán-kormány megalakulásától a Miniszterelnökséget Gulyás Gergely vezeti.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [56]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Megnéztük, mire költik a keresztényüldözéses pénzeket

Az üldözött keresztények kisegítésére már évek óta külön helyettes államtitkársága van az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi), amely eddig 8 milliárd forint segélyt osztott ki a Közel-Keleten és Afrikában elnyomott, üldözött keresztény közösségeknek. Idén pedig elindult a Hungary Helps ügynökség a Miniszterelnökségen belül, amelyet a korábban témát az Emmiben vivő Azbej Tristan vezet, ami a nemrég megjelent, 2020-as költségvetés szerint 3,3 milliárd forinttal gazdálkodhat majd jövőre.

Freskókat tüntettek el Orbán hivatalában

A Karmelita épületegyüttes egykori refektóriumának egyedülálló, késő barokk freskóegyüttese áldozatul esett a sokmilliárdos felújításnak. Hosszú nyomozás után legalább annyit sikerült megtudnunk: a festést nem verték le, csak ismeretlen okokból lemázolták.

Szabotálja perét az Orbán megbízottjának kutyáját szolgálati Audival sétáltató titkár

Ma tárgyalták a fővárosi törvényszéken Bogdán László, Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott volt munkatársának, személyi titkárának ügyét. Bogdánt közokirat-hamisítás, hivatali visszaélés, valamint nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja az ügyészség.

Megnéztük a Lázár-földek közepébe épült vadászkastélyt

Százmilliónál biztosan többe került az az impozáns épületegyüttes, amely Hódmezővásárhely mellett épült meg egy olyan területen, amelyet Lázár János anyjának földje ölel körül, a szomszédban pedig Lázár János és kiskorú fiainak birtokai állnak. A helyieket mégsem zavarja túlságosan az egész.

Visszaélések miatt visszavonták a Miniszterelnökség egy pályázatát

Visszaélések miatt visszavonták a Miniszterelnökség „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása” című pályázati felhívását, írja az MTI. A hírügynökség kérdésére a Miniszterelnökségen elmondták: pályázati kifizetések még nem voltak, mivel a visszaélésekre még az elbírálási folyamat elején derült fény.

Milliárdos tételben herdálták az uniós pénzt Kisteleken

A Miniszterelnökség elismerte, hogy több beruházás szabálytalanul valósult meg Kisteleken uniós pénzből – derül ki abból a birtokunkba jutott levélből, amit Lázár János küldött az LMP-s Hadházy Ákosnak. Gond lehet a település ipari parkjával, logisztikai központjával, valamint egy inkubátorházzal is, a Miniszterelnökség eljárást kezdeményezett valamennyi esetben.

Szeptemberben lehet publikus a Várkert Bazár-ügy vizsgálati anyaga

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban június végére ígérte a Várkert Bazár és a Budai Vár üzemeltetésével és fejlesztésével kapcsolatos vizsgálat lezárását. Csepreghy Nándor, a miniszter helyettese most megerősítette az Indexnek, hogy a vizsgálat lezárult, ám annak megismerésével még várni kell.

Beolvasztás előtt kifizetőhelyet csináltak a hatóságból

Éves költségvetését meghaladó mennyiségű pénzt kellett hirtelen elköltenie a fogyasztóvédelemnek a legutóbbi uniós költségvetési ciklus végén. Országjáró roadshow az egészséges élet népszerűsítésére, túlárazott webfejlesztések és továbbképzések haveri cégekkel elvégeztetve, százmilliós szervezetfejlesztés egy a bürokráciacsökkentés miatt hamarosan beolvasztott szervezetben. És persze Kuna Tibor minden mennyiségben.

Milliárdos veszteséget halmozott fel az állami cég, ami évek óta nem csinál semmit

Fennállásának második évében nagy dolgokat ért el az állam egyik legfurább cége, a Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt., avagy a KAF Zrt. Ez volt az a cég, amelyről tavaly novemberben azt írtuk, hogy több milliárd forintból nem csinál semmit. Most kijött a cég 2016-os beszámolója, amiben az elköltött milliárdok is látszanak, meg az is, hogy ehhez képest elég keveset tett le a cég az asztalra. A KAF Zrt. 2016-ban 1,24 milliárd forintos veszteséget könyvelt el, több mint 800 millió forinttal többet, mint egy évvel korábban.
Találatok: [56]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>