language

Lapok:

Akták:

MKB eladása highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

MKB eladása

MKB eladása

Az MKB bankot a magyar állam 2014-ben vette meg a bajor tartományi banktól, amely fölött a tulajdonosi jogokat 2014 decemberétől a Magyar Nemzeti Bank gyakorolta. 2016 júniusában zárult le a bank privatizációja: az MKB tulajdonosa 45 százalékban a magyar METIS Magántőkealap, 45 százalékban a nemzetközi hátterű Blue Robin Investment és 10 százalékban a Pannónia Nyugdíjpénztár lett.

 

A bankot megvásároló konzorcium tagjai körül sok a bizonytalanság: a Blue Robin-t például csak pár hónappal a magyar bank megvásárlása előtt jegyezték be Luxemburgban elég szerény alaptőkével és nehezen átlátható tulajdonosi struktúrával. A Figyelő értesülése szerint MKB élén az MNB-ből érkezett Balog Ádám és köre jutahatott jelentősebb kisebbségi részesedéshez úgy, hogy a bank szingapúri-luxemburgi befektetője saját 45 százalékos részvénycsomagjának kétharmadát átengedte az MKB menedzsmentjének. A valódi tulajdonosok feltárásáért perel a Magyar Narancs: az MNB megtagadta az adatok kiadását, ezért a Transparency International támogatásával és a Karsai Dániel Ügyvédi Iroda közreműködésével a lap pert indított, amit első fokon megnyert. A vevők semmiféle szóbeszédet nem voltak hajlandók kommentálni, egy sajtótájékoztatón a Blue Robin tanácsadójaként bemutatkozó Semsey Barna kimondta, hogy „a végső befektetői kör nem lesz nyilvános”. 


Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!


2017 tavaszán váratlan fordulattal fény derült a tulajdonosokra: Balog Ádám B vezérigazgató és Szemerey Tamás, a versenytárs Növekedési Hitel Bank tulajdonosa - egyben Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére - az MKB vezető tulajdonosaivá váltak.


Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Valami készül Minervában

Van az MKB-nak egy rejtélyes tulajdonosa, a Metis Magántőkealap. Az alapot korábban gründoló Minerva Zrt. most Themis Magántőkealap néven indít újabb milliárdos zárt alapot. Vajon mire készülnek? Sajnos le kell lőnünk a poént: fogalmunk sincs.

Mi történt pontosan az MKB tulajdonosi körében?

Mészáros Lőrinc neve immár hivatalosan is felbukkant az MKB körül, de valójában nem lettünk sokkal okosabbak a bank valódi haszonhúzóinak kérdésében.

Az MKB még eggyel közelebb került Orbán Viktorhoz

Minden hónapra jut egy izmos bejelentés az MKB tulajdonosi struktúrájáról. Most éppen Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester vallott színt, és egy kétlépcsős tranzakció után 49 százalékos befolyást jelentett be az MKB felett.

Egy homályos bankbiznisz sztorija

Az ingatlanválság után súlyos helyzetbe került MKB-t a Magyar Állam előbb megvette német tulajdonosától, majd szanálta, végül magánkézbe adta. Csak éppen erősen mutyigyanúsan. Ha reálisan értékelünk, az MKB-megmentésének vannak valóban sikeres elemei is, ám a folyamat nem volt transzparens és a pénzügyi stabilitás szempontjából nem megnyugtató, hogy az új tulajdonosok ki vannak feszítve hitelekkel.

Kínzó kérdés: honnan volt pénze Balog Ádámnak az MKB-ra?

Nem volt. Az április 26-án bejelentett két új MKB-tulajdonos közül Szemerey Tamás, Matolcsy György unokatestvérre tudott valójában forrásokat előteremteni és kifizetni a strómangyanús indiai-szingapúri üzletembert. Vagyis úgy tudjuk, hogy Balog még nem lett milliárdos, de ha a bankot sikerül feljavítania és például a tőzsdén, felárral eladni, akkor valóban ritka nagyot kaszálhat.

Matolcsy és Orbán köre vitte az MKB-t

Váratlan fordulattal Balog Ádám, az MKB vezérigazgatója és Szemerey Tamás, a versenytárs Növekedési Hitel Bank (NHB Bank) tulajdonosa, egyben Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére az MKB vezető tulajdonosaivá váltak.

Letelepedési kötvények: a végén még az MKB is beszállt az üzletbe

Az ajtók bezáródása előtt elképesztő mértékben felpörgött a magyar letelepedési kötvények forgalmazása. A finisre az MKB is beszállt egy hiteltermékkel, amiből akár százmillió eurós mértékben is folyósíthat.

Tiborcz köréhez kerülhet egy félkész luxushotel

Visegrádnál épülő, félkész luxusszállodát szerzett meg egy Tiborcz Istvánhoz köthető cég. A BDPST Zrt. korábban egy Dorottya utcai ingatlan, és más értékes épületek megvásárlásával került be a hírekbe, és gyanítható, hogy valami köze van a miniszterelnök vejéhez, mert bár hivatalosan nincs hozzá köze, a cégalapítási eljárással járó díjat Tiborcz fizette be. Mikor a miniszterelnök vejét a Hír TV az utalásról kérdezte, meglehetősen idegesen reagált.

Döntött a bíróság: újabb titkokat kellene kiadnia az MNB-nek

A Fővárosi Törvényszék első fokú, nem jogerős ítélete szerint a Magyar Nemzeti Banknak ki kell adnia az MKB Bank Zrt. részvényeinek értékesítésével kapcsolatos közérdekű adatokat, közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel csütörtökön.

Terjeszkedne a Hunguest új tulajdonosa

A Hunguest új tulajdonosa a szállodák felújítását, a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztését tervezi, és később terjeszkedne is. Jászai Gellért, a Konzum-csoport elnöke a Magyar Időknek elmondta: a hangsúly Magyarországon és a belföldi turizmuson marad, a hálózat bővítését a már meglévő és eredményes vidéki egységek vonzáskörzetében tartja elképzelhetőnek.
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>