language

Lapok:

Kulcsszavak:

nav-vizsgálat highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

A kormánymédia üzent, a NAV beidézte Dobrev Klárát

Jövő péntekre tényleg beidézte Gyurcsány Ferenc az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t és az Altus Portfólió Kft.-t vezető feleségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága – írta az MTI, igazolva ezzel az Origo korábbi értesülését. Az akkori hírben csak az volt szokatlan, hogy a tényként kezelt információ megjelenése után az érintett Csongrád Megyei Főügyészség hétfőn azt írta az Indexnek, hogy „az ügyészség nem idézte tanúkénti kihallgatásra a cikkben megjelölt személyt.”

Napelemmel és geotextíliával akart 400 millió áfát csalni, lebukott

Fiktív számlákkal több mint négyszázmillió forint áfát akart visszaigényelni egy dél-alföldi férfi - közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a bűncselekményhez egy számlagyár biztosította a hamis számlákat, de a NAV Bács-Kiskun megyei revizorai és dél-alföldi pénzügyi nyomozói leleplezték a csalást. A férfi a fiktív iratok szerint napelemparkokhoz való napelemekkel és geotextíliával kereskedett, magyar cégektől vásárolt és cseh társaságoknak adott el.

360 milliót csaltak el egy magyar fesztivál szervezői

Egy Fejér megyei férfi és két társa ellen nyomoz a NAV, akik eltitkolták a belépőkből származó bevétel egy részét, amivel a költségvetésnek több mint 360 millió forint vagyoni hátrányt okozott, írja az MTI a NAV keddi közleménye nyomán. A három személyt pénzmosás és költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják, a pénzmosással érintett összeg mintegy 2,7 milliárd forint.

Mondja, Sándor, hová lett az a másfél milliárd forint?

A NAV csütörtökön közzétette a "be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók" legújabb névsorát is. Az adóhivatal adatbázisába mostanra 4113 munkaadó került. Cégek és magánszemély (vélhetően többségük egyéni vállalkozó) mellett szövetkezetek is kerültek a listára.

A Kúrián is nyert Gattyán a NAV-val szemben

Csütörtöki ítéletében a Kúria is Gattyán György cégének, a Docler-csoportnak adott igazat a cég NAV-al szembeni jogvitájában, ezt mondta a cég vezetése az Indexnek. A Kúria helybenhagyta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tavaly júniusi ítéletét, amelynek értelmében az adóhatóságnak új eljárást kell indítani a céggel szemben. Így várhatóan ki fog derülni, hogy a korábbi gyanúval szemben a Docler nem csalt áfát 2009 és 2011 között. Ettől viszont, úgy tűnik, hogy a cég egyelőre még nem kaphatja vissza a NAV által zárolt ingatlanainak és értékeinek nagy részét.

Valami nagyon nem stimmel a Voldemort-ügyben

Egymásnak ellentmondó tanúvallomást tett a helyettes államtitkár és a kabinetfőnök, de az ügyészség nem akadt fenn ezen. Bár maguk a csalásra készülő gyanúsítottak állítják: fentről súgtak nekik arról, hogy lehallgatják őket, a nyomozók szerint erre nincs bizonyíték. Úgyhogy le is zárták gyorsan az ezzel kapcsolatos nyomozást.

86 milliónyi áfát csaltak el húsbiznisszel

A gyanú szerint a Komárom-Esztergom megyében húsüzemet és boltokat üzemeltető férfi testvérpár 86 millió forint áfát csalt el, költségvetési csalás miatt a NAV nyomoz az ügyben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

23 ezren el vannak tiltva a cégalapítástól

Az elmúlt évben 1673 esetben tagadta meg a NAV az adószám kiadását, ami 73 százalékos növekedés 2015-höz képest - írja a feketelista.hu. 2013 és 2016 között összesen 4783 vállalkozás megindítását akadályozta meg az adóhivatal, 5930 esetben pedig törölték az adószámot, mert az érintett cégek külön felszólítás ellenére sem hárították el az adóregisztrációs akadályt.

NGM: Nem menekülhetnek az offshore-lovagok

Új időszámítást ígér a Nemzetgazdasági Minisztérium a vagyonukat offshore számlákon rejtegetők és így az adófizetést elkerülők ellen, ezért az NGM hétfőn a parlament elég terjesztett törvényjavaslatában még adna egy utolsó esélyt a vagyonukat külföldön rejtegetőknek, hogy fizessenek.
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>