Lapok: |
|
Intézmények: |
Oldalanként 470 ezerért dolgozik a Századvég
Egy hároméves, hárommilliárdosra bővíthető állami keretszerződés részeként elkészült tanulmányokért a 2012-es 939,6 milliós keret 99,4 százalékát már június közepéig felvette a Századvég-cégcsoport.
130 millióért adtak tanácsot Malév-ügyben
Az akkor még Fellegi Tamás vezette fejlesztési minisztérium összesen három szerződést kötött a Horváth és Társai Ügyvédi Iroda DLA Piper ügyvédi irodával 2010 novembere és tavaly április között „a nemzeti légitársaság pénzügyi helyzetének rendezésére vonatkozó jogi tanácsadásra”.
Völner mégis vizsgálódna az IMF-es videó ügyében
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a MÁV Start Zrt. és a Közlekedéstudományi Nkft. vezetőihez fordul annak érdekében, hogy vizsgálják ki az egyeztetés pontos körülményeit, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Kirúgták az IMF-ezős videó szereplőjét
Elbocsátották az állásából azt a szakértőt, aki a fejlesztési minisztérium képviseletében egy pénteki vasúti egyeztetésen – az arról nyilvánosságra hozott videó szerint – többek között vonalbezárások lehetőségéről beszélt, valamint arról, hogy azt egy államtitkár szerint a „büdös, mocskos” IMF-re lehet majd kenni.
A mocskos, büdös IMF-re kennék a vasútbezárást
Hűtlen kezelés gyanúját is felveti vasúti szakszervezeti vezetők szerint, hogy a MÁV nem azokat a vonalakat újítja fel, amelyeknél ez szükséges lenne, ehelyett viszont olyan helyen indultak munkálatok, ahol arra semmi szükség.
59 milliót kerestek a kormány tanácsadói
Több tízmilliós nyereséggel zárták a tavalyi évet azok a Századvég-csoporthoz tartozó cégek, amelyekkel a kormány milliárdos tanácsadói szerződést kötött. Az egyik századvéges cégnél közel 60 milliót osztalék formájában ki is fizettek a tulajdonosoknak.
Még semmit nem írtak a 3,1 milliárdért
A kormány az év elején duplázta meg a Századvéggel kötött tanácsadási szerződés összegét, a hárommilliárdosra emelt keret azóta is kihasználatlan. Egyelőre csak az egyes minisztériumok tanácsadási igényeit mérték fel.
Az Orbán-kormány agya, a hatvanfős Századvég
A Századvég a közelmúltig még nem szállított semmilyen tanácsot a kormányzatnak a négy hónapja megkötött, közel hárommilliárdos szerződés keretében, de azt tervezi, hogy 2014-re a nemzetközi piacon jegyzett tudásexportőrré válhat a magyar problémákra adott válaszaival.
Akkor szóljanak, ha elmerülök a korrupcióban
A hétfői parlamenti ülésnap főszereplője volt Németh Lászlóné, a nyilvánosság előtt ritkán mutatkozó nemzeti fejlesztési miniszter.
Milliárdos megbízást kapott a Századvég
Kiegészítette a Századvég-csoporttal decemberben kötött szerződését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A kormányzati honlapon kedden nyilvánosságra hozott szerződés szerint a tárca tanulmányokat, közvélemény-kutatásokat és jogszabály-előkészítéssel kapcsolatos tanácsokat vár a Századvégtől milliárdos értékben 2014 végéig.