language

Lapok:

Kulcsszavak:

nyomásgyakorlás highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [163]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>

Tarlós: Lázár a saját karrierje miatt aggódjon

"Örülök, hogy a miniszter úr aggódik a karrierem miatt, de én inkább az ő karrierje miatt aggódnék" - mondta Tarlós István a Hírtévének csütörtök este Lázár Jánosra reagálva. A miniszter a csütörtöki Kormányinfón a hármas metró felújítása körüli vitákra utalva úgy fogalmazott, Tarlós karrierjét meghatározza, hogy mindig valakibe bele kell kötnie.

Andy Vajnát a leggazdagabbak közé kaszinózta a kormány

Idén is jól ment a kormányközeli nagyvállalkozóknak, akik közül egyre többen vannak a Forbes 33 leggazdagabb magyarról készült listáján. A magazin listájára például idén először fölkerült a filmügyi kormánybiztos/kaszinótulajdonos és fánkberuházó Andy Vajna, aki 44,9 milliárd forintosra becsült vagyonával a 21. helyet csípte meg a listán.

A Mészáros Lőrinc-közeli Opimus megvette a Népszabadság kiadóját

A Budapesti Értéktőzsde honlapján jelent meg a közlemény, hogy az OPIMUS GROUP Nyilvánosan Működő Részvénytársaság egyszemélyes tulajdonában lévő OPIMUS PRESS Zrt. megszerezte a Népszabadságot is kiadó Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-át.

Orbán elkezdte kóstolgatni a nagy ellenséget

2013 óta harcol szóban Soros György és az általa támogatott civil szervezetek ellen a kormány és a Fidesz. Az elmúlt hetekben azonban két különböző politikus két konkrét lépést is tett a csatában: Németh Szilárd utasítást adott nemzetbiztonsági átvilágításra, Lázár pedig a nemzetbiztonsági bizottság elé viszi az ügyet. Közben törvénytervezet is készül a civilekről, benne nagy bírságolási lehetőségekkel. Az egykori szovjet befolyási övezetben nagy hagyománya van a Soros-szervezetek ellehetetlenítésének.

Népszabadság tulajdonosa: Nincs függőségi viszony Orbán és köztem

„A Népszabadság az elmúlt tíz évben csak veszteséget termelt, a példányszám drasztikusan csökkent, mivel az emberek már nem érdeklődtek az újság iránt" − mondta Heinrich Pecina osztrák üzletember, a lapot is kiadó Mediworks tulajdonosának, a Vienna Capital Partnersnek (VCP) a vezetője a Profil című osztrák gazdasági hetilap online kiadásában szombaton megjelent interjúban, írja az MTI.

Kivonult Spéder az FHB-ból és le is mondott

Spéder Zoltán pénteken tőzsdén kívül eladta lényegében minden FHB-részesedését, és le is mondott a vállalat irányításáról, adta hírül a tőzsde. 7,5 milliárd forintot kapott a 14,354 százalékos részesedéséért, tehát 480 forintos árfolyamon, a piaci árnál kevesebbért vonult ki a cégből. Az FHB pénteki záró árfolyama 499 forint volt. Spéder egyébként 2008 óta volt igazgatósági tag és elnök a banknál.

Megy a durvulás a Zsolnaynál

A már mindkét oldalról beperelt munkavállaló nyílt levelet írt most, szerinte Páva Zsolt polgármestertől külön levelet kapott a kilépésnél, hogy mindenben számíthatnak majd rá a kilépők, ehelyett becsapták őket Pécs város nevében.

A plakátpiacot is a földbe döngölné a kormány

Miután az elmúlt hónapokban teleragasztotta az országot a kvótanépszavazás plakátjaival, a kormány most egy új előterjesztés-tervezet szerint az ország összes óriásplakátját leszereltetné, hogy a semmiből építse újra a piacot. A szakmai körökbe kiszivárgott, és onnan lapunk birtokába került tervezet szerint Magyarország összes, köz- és magánterületen lévő óriásplakátjának mennie kell, majd az önkormányzatok a saját területeiken koncesszióval kiválaszthatnák, hogy mely cégek tehetnek ki pár, a mostaninál jóval kevesebb számú és kisebb méretű plakátot.

Súlyos logikai buktatók a Népszabadság megszüntetése körül

A történteket nézve több szempontból sem állja meg a helyét a Mediaworks Zrt. hivatalos magyarázata arról, miért kellett szombaton váratlanul beszüntetni a Népszabadság működését. A hivatalos indoklás szerint a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal csökkent, 2007 óta pedig több mint 5 milliárd forint veszteséget halmozott fel. Ezt a magyarázatot vette át a Fidesz kommunikációja is. A párt szerint a lap megszüntetése ésszerű gazdasági döntés volt, és épp az lenne a sajtószabadság megsértése, ha beleszólnának egy médiatulajdonos döntéseibe. Ez a narratíva azonban logikailag sem stimmel.
Találatok: [163]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>