Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Ezer gyanúsítottja volt a nyelvvizsgabotránynak
Tíz éven keresztül működött egy olyan bűnszervezet, amely arra szakosodott, hogy nyelvvizsga-bizonyítványokat szerzett meg vesztegetéssel. A csoportot 2013 márciusában kezdte el felszámolni a rendőrség.
Milliárdos mutyigyanú a tanteremfelújításoknál
Mindenhol szuper lett az uniós pénzből kialakított tanterem, pedig csak a pályázati pénzek töredékét költötték rájuk. A megmaradt százmilliók különféle járulékos címeken találtak gazdára, a legnagyobb falatot a KLIK tartott meg magának, és nem árulja el, miért.
Havi másfél millió a gondnoknak
Végkielégített, majd visszavett dolgozók, gyanús HÖK-bulik, ablakon kidobott százmilliók. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentéstervezete csúnyán lehúzta a Corvinus gazdálkodását. Vannak olyan ügyek, amelyekben már a rendőrség is vizsgálódik.
Korrupcióellenes kormánytisztviselőket avattak
A korrupciós kockázatok feltárása és a „közigazgatás integritásának megerősítése” lesz a feladata azoknak a kormánytisztviselőknek, akik pénteken vették át tanácsadói oklevelüket Budapesten.
Brutálisra sikerült a Klik eltitkolt átvilágítása
Hibás gazdasági döntések, valótlanságok állítása, rossz vezetési stílus és a jobbító javaslatok figyelmen kívül hagyása – sok egyéb mellett ezeket a megállapításokat írta le a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökének tevékenységéről Szabó Balázs miniszteri biztos, miután hetekig vizsgálta az államosított közoktatás legfőbb irányító szervét.
Lecsapott a kormány a kamudiploma-ügyre!
Magyarország mégsem következmények nélküli ország, a kormány igenis komolyan veszi az általa kinevezett hatósági vezetők integritását.
Több közbeszerzés, több korrupció
Az ÁSZ felmérése szerint nagyobb a korrupció veszélye, mint tavaly. Az úgynevezett korrupciós veszélyeket növelő tényezők (kvnt) indexe átlagosan 27,7 százalékos lett az idén, míg 2012-ben 22,4, egy évvel korábban pedig 26,1 százalékos volt.
A Pető Intézet áll elébe a külső vizsgálatnak
A Pető Intézet dolgozói visszautasítják azokat vádakat, amiket egy szerdai feljelentésben fogalmaztak meg ismeretlenek az intézmény vezetőségével kapcsolatban. Schaffhauser Franz, a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének rektora közleményben reagált az Index szerdai cikkére az MTI-n keresztül.
Sikkasztás gyanújával feljelentették a Pető Intézet vezetését
A Pető Intézet „kétségbeesett dolgozóinak egy csoportját” annyira felháborították az intézet fokozódó pénzügyi problémái, és az a mód, ahogy a korábbi figyelmeztetéseket szőnyeg alá söpörte a menedzsment, hogy a napokban feljelentették a vezetőséget.
Kiderülhet, mennyit keresnek a HÖK-ösök
A Fővárosi Törvényszék első fokon arra kötelezte az ELTE-t, hogy hozza nyilvánosságra az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) hallgatói önkormányzat (HÖK) tisztségviselőinek fizetését.