Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Kockázatos, gazdaságtalan, jogszerűtlen
A pénzügyminisztérium szakértői túl kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartják a Balatonring sávolyi motorversenypálya megépítésének állami támogatását, a kormány mégis odaítélte, az MFB pedig órákon belül kifizetheti a milliárdokat.
MSZP: tiltott pártfinanszírozás Csongrádban
Tiltott pártfinanszírozást sejtenek a szocialisták a Csongrád Megyei Önkormányzatnál, ezért büntetőfeljelentést tesznek, közölte Kozma József, a Csongrád Megyei Közgyűlés MSZP-SZDSZ-frakciójának vezetője szerdán Szegeden.
Építhet a Grupo Milton Pátyon
Megépülhet a pátyi golffalu létrehozására irányuló projekt grandiózusabb változata, miután a testület a képviselők többségének szavazatával hétfői ülésén módosította a helyi szabályozási tervet - közölte a Pest megyei település független polgármestere a döntést követően.
Nyomoz az ügyészség, hogy a főváros eléggé harcol-e ötmilliárdért
Ügyvédi visszaélés bűntette miatt nyomozást folytat a Budapesti Nyomozó Ügyészség a csepeli szennyvíztisztítómű beruházás ügyében.
Bújtatott pártfinanszírozásra figyelmeztették Demszkyt
Óbuda-Békásmegyer polgármestere már 2008 áprilisában felhívta Demszky Gábor főpolgármester figyelmét arra, hogy a kerületi MSZP-s elnökségi tag cégének támogatásával bújtatott pártfinanszírozás történhet az adófizetők pénzéből - közölte a III. kerület önkormányzata.
BKV-ügyek
Demszky Gábor
Hrabetz Györgyi
BDK Budapesti Dísz és Közvilágítási Kft.
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
Budapesti Temetkezési Intézet Rt.
Európa Kht.
Főtáv Zrt.
Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága
MSZP
állami / önkormányzati vállalat
önkormányzat
pártfinanszírozás
támogatás
Budapest
Kétszeresen gyanúsított MSZP-s mutatná be az új rendőrkapitányt
A VI. kerületben az önkormányzat által szervezett közbiztonsági fórumon mutatják be a kerület új rendőrkapitányát. Bartus Zoltán az Indextől értesült, hogy az esemény házigazdája, Hatvani Csaba MSZP-s alpolgármester két önkormányzati ügyben is meg lett gyanúsítva.
A kétszeresen gyanúsított MSZP-s visszaléptetését követeli a Fidesz
Sajtótájékoztatón követelte a fideszes Illés Zoltán riválisa, Hatvani Csaba terézvárosi alpolgármester visszaléptetését.
Demszky: A BKV elhallgatott kényes szerződéseket
2008-ban a fővárosi közgyűlés felkérte a BKV-t számoljon be az összes 2007. január 1. és 2008. március 25. kötött tanácsadói szerződésről, ám a lista az elmúlt hónapokban kiderülthöz képest jóval kurtább volt...
Meghosszabbították Hunvald előzetesét
Két hónappal meghosszabbította a bíróság Hunvald György VII. kerületi polgármester előzetes letartóztatását. A gyanúsított a döntés ellen fellebbezett, így az egyelőre nem jogerős.
Meghódította a városházát, bevette az SZDSZ-t
A nyolcvanas évek undergroundjától a négyes metróig. Mesterházy Ernő útja a fővárosi vezetés csúcsaira.