language

Lapok:

Akták:

Pharaon-ügy highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Pharaon-ügy

Pharaon-ügy

Ghaith Pharaon szaúdi üzletembert, olajmágnást, a Bank of Credit and Commerce International (BCCI) volt részvényesét, strómanját 25 éve óta körözi az FBI és az Interpol. A vádak többek között: csalás, pénzmosás és vesztegetés, fegyverkereskedelem, terrorizmus támogatása, nukleáris technológiával való kereskedés, csempészés, prostitúció és illegális bevándorlás elősegítése. Pharaon 2014 októberében kért és kapott magyar vízumot és azóta ötször járt Magyarországon. Az eltelt 2 évben jordán ügyvédje, Ammar M. Abu Namous 5 olyan céget alapított Magyarországon, melyek Pharaon nevét viselik. A cégek székhelye Zaid Naffa, Jordánia tiszteletbeli konzuljának rezidenciájára voltak bejegyezve 2016 szeptemberéig, és mindegyik az állami tulajdonú MKB-nál vezet számlát. Fő tevékenységük műemlékvédelem alatt álló ingatlanok – főleg kastélyok – vásárlása. Zaid Naffa egyik vacsoráján ismerkedett meg Orbán Viktor Ghaith Pharaon-nal.

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas


A Postabank-székházat a Pharaon-Kappa Kft. cég vásárolta meg Adnan Polat török üzletember egyik érdekeltségétől és egy olyan cégtől, melynek alapításakor Tiborcz István fizette be az illetéket. Adnan Polatot 2005-ben mutatta be Mészöly Kálmán Orbán Viktornak. 2014-ben a Külügyminisztérium többségi tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) Adnan Polat cégét, a Magyar–Török Kereskedelmi Központ Kft.-t (ALX ) bízta meg, hogy Törökországban, Görögországban és Cipruson összesen nyolc helyi kereskedőházat hozzon létre és üzemeltessen. Az azóta létrehozott izmiri kereskedőház vezetője Lévai Anikó unokatestvére. 2015 októberében az Orbán Viktor házával szemközti ingatlan – Cinege u. 4-6./ Kútvölgyi út 70-72. – került a Pharaon Delta Kft. tulajdonába.

 

Ghaith Pharaon 2017. január 6.-án meghalt Bejrútban. 

 

Kép forrása: 444

 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   <<  <  1 2

A kormány is belezavarodott Orbán állítólagos szaúdi professzorába

A magyarok számára Ghaith Pharaonról először az derült ki, hogy létezik. Aztán, hogy 25 éve körözi az FBI. Majd jött, hogy Orbán vejével üzletelt, később pedig egyenesen Orbán szomszédjába költözött. Pár nappal később ott tartottunk, hogy a körözött Pharaonnak elég sok álidentitása van, szóval lehet, hogy őt keresi az FBI, lehet, hogy nem. Mindenesetre, akiről kiderült, hogy Orbánnal vacsorázott, azt ma már egész biztosan elfogná a rendőrség. Feltéve, hogy ő az, akit az FBI keres. Mert a kormány tagjai és a magyar titkosszolgálatok sem értenek egyet abban, hogy pontosan melyik Pharaonról beszélünk. Ha elvesztette a fonalat, nincs egyedül, a kormány sem segít tisztán látni.
Találatok: [11]  Oldalak:   <<  <  1 2