language

Lapok:

Intézmények:

T-Systems Magyarország Zrt. highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

A 4iG 30 milliárdos kötvénykibocsátással száll be az MNB kötvényprogramjába

Amint azt sejteni lehetett, a 4iG rárepül az MNB kötvényprogramjára: a cég rendkívüli közgyűlése 30 milliárd forint keretösszegű kötvénykibocsátást, továbbá az alaptőke felemelését és saját részvények vásárlását lehetővé tevő felhatalmazást adott a társaság igazgatóságának – derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt határozatból. A pénzt valószínűleg a T-Systems megvásárlására fordítja a Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég.

11 milliárdos informatikai közbeszerzést nyert a Mészáros-Jászai-féle 4iG

A 4iG vezette konzorciuma lett a befutó a MÁV-hoz és a Volánhoz kapcsolódó közbeszerzésen, amelyen a két közösségi közlekedési vállalat e-jegy rendszerének kiépítésére kerestek vállalkozót – jelentette be a 4iG a tőzsde honlapján. A Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég közösen indult a közbeszerzésen azzal a T-Systemsszel, amelyet nemrég felvásárolt.

Miért van szüksége a NER-nek a T-Systemsre?

Gőzerővel zajlik az informatikai piac már elindított és a távközlési piac még csak tervezett központosítása. Ha a Jászai Gellért vezette és már eddig is rengeteg állami megbízást elnyerő 4iG valóban megszerzi a T-Systems nevű céget, egyre jobban körvonalazódik az új erőközpont, igaz problémák, megoldandó feladatok és üzleti ellenlábasok is bőven akadnak.

A Mészáros-Jászai-féle 4iG üzemeltetheti a BKV informatikai rendszerét 19 milliárdért

A BKV által kiírt közbeszerzést a Sys IT Services Szolgáltató Kft. nyerte el fővállalkozóként, ennek a cégnek lesz az egyik alvállalkozója a Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó 4iG. A másik alvállalkozó egyébként a T-Systems Magyarország Zrt. Ezek a cégek 5+5 évig működtethetik és fejlesztik a BKV informatikai rendszerét.

Egyszer már kirúgták miatta, most megint ugyanazt csinálhatja

Érthetetlennek tűnő vezércsere zajlott le augusztusban a BKK számára elektronikus jegyrendszert építő Scheidt & Bachmann-nál: Lakatos András lett az új igazgató, akit véletlenül pont egy éve rúgtak ki a T-Systemstől, az úszóvébé idejére időzített, BKK-s online jegyértékesítési rendszer sikertelensége után.

Újabb bírságot kapott a BKK a hekker-ügyben

10 millió forintos bírságot szabott ki a BKK-ra a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a tavaly nyári vizes vébére indított, könnyedén meghekkelt, aztán gyorsan visszavont BKK-s online jegyértékesítési rendszer hibái miatt - értesült az Index.

Fejek hullottak a BKK-nál

November 1-jével távozott Horváth János gazdasági igazgató és Berger András informatikai projektvezető-szakértő a BKK-tól, tudtuk meg. Megkerestük Dabóczi Kálmán vezérigazgatót, aki közölte, hogy a távozások nincsenek összefüggésben a BKK visszavont online jegyértékesítési rendszerével.

Távoztak a BKK-ügyben érintett T-Systems-vezetők

A nyár legnagyobb hazai informatikai botránya nem maradt személyi következmények nélkül: a Magyar Telekom kirúgta a BKK megbukott online jegyértékesítési rendszeréért felelős két vezetőt, írja a hwsw.hu. Az értesülést a lapnak a Magyar Telekom hivatalosan is megerősítette, a két vezető már nem dolgozik a vállalatnál.

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a BKK online jegyértékesítési rendszere miatt

Az Országos Rendőr-főkapitányság megerősítette az Index azon információját, hogy feljelentés alapján nyomozás zajlik a Budapesti Közlekedési Központ online jegyértékesítési rendszerének botrányos bevezetése ügyében. "Feljelentés alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen" - írta kérdésemre a rendőrség.

Ex-Közgép-cég a pénztárgépügy nyertese

A RacioNet más cégekkel összefogva, meghívásos pályázatokon tucatnyi pénztárgépes szerződést kapott több milliárd forint értékben a NAV megbízásából. A cég nemrég még a Közgép-tulajdon volt.
Találatok: [10]  Oldalak:   1